Tartalom

• Jegyzetek
  • A projekt összefoglalása (Jegyzet 1.)
  • A fogyatékos személyek igényeihez való ésszerű alkalmazkodás előírásainak elmaradása kapcsán alkalmazható eljárások és az irányadó uniós jog (Jegyzet 2.)
  • Esélyegyenlőség, fogyatékosság (Jegyzet 3.)
  • A fogyatékossággal élők létszáma Magyarországon (Jegyzet 4.)
  • Mennyiben változtat az esélyegyenlőségi törvény a fogyatékossággal élő magyar állampolgárok helyzetén? (Jegyzet 5.)
  • Kategorizáció, sztereotípia, előítélet, diszkrimináció (Jegyzet 6.)
  • A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény (Jegyzet 7.)
  • A közérdekű igényérvényesítés egyes kérdései (Jegyzet 8.)
  • A sajátos nevelési igényű gyermekek (Jegyzet 9.)
  • Az emberi méltóságról (Jegyzet 10.)
  • Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai az Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárások tükrében
  • A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról
  • Antidiszkriminációs kézikönyv
  • A TANÁCS 2000. november 27-i 2000/78/EK IRÁNYELVE
    a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról
  • Az "Európai Unió szociálpolitikai dimenziói" című képzés értékelése
  • Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény magyarázata
• Diák (pdf dokumentumok ppt fájlokból generálva)
  • Alkotmány, alapjogok és az állampolgárok egyenjogúsága
  • Begegjogok, a harmadik generációs jog
  • Az Európai Unió anti-diszkriminációs politikája
  • Sajátos nevelési igényű gyermekek a közoktatásban
• Előadások anyaga
  • Sajátos nevelési igényű gyermekek a közoktatásban
  • Itt az ideje a változásnak... Sajátos nevelési igény és inklúzió
  • Lépések Program - eredmények
  • Önmegvalósításhoz való jog az önfeláldozás helyett
• Konferencia képei
  • Fényképek megtekintése
• LÉPÉSEK PROGRAM:küzdelem a hátrányos megkülönböztetés ellen
• Szervezetfejlesztési tréning
  • Fényképek 2009. 04. 7-8-9.
  • Fényképek 2009. 04. 23-24-25.
• Tudatosságnövelő tréning
  • Tájékoztató - Lépések Program
  • Esélyegyenlőség, fogyatékosság (Jegyzet 3.)
  • Önálló élet Személyi segítés Avagy Lehetőség az önmegvalósításra
  • Tájékoztató a Fogyatékossági támogatásról
  • Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény magyarázata
• Média megjelenések

---

JEGYZET 1

KIVONAT A PÁLYÁZATBÓL

III.2 A projekt összefoglalása

A projektünk célja a megkülönböztetés elleni fellépés a fogyatékossággal élő emberek jogainak fejlesztésében és érvényesítésében. Legfőbb célunk, hogy segítsük, képessé tegyük és tudatosítsuk a fogyatékossággal élő emberekben, hogy nekik is joguk van a diszkrimináció nélküli élethez, a jogorvoslathoz. A fogyatékossággal élő emberek nem tudnak élni, illetve nincsenek tisztába alapvető jogaikkal, így hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ebből következően azt sem tudják, hogy jogsérelem éri őket. A hátrányos megkülönböztetésből, a jogérvényesülés hiányából eredő kritikus élethelyzetért az esetek többségében saját magukat hibáztatják. A panaszok sem kerülnek rögzítésre, így kevés az adat az elkövetett jogsérelmekről, az elkövetőkről.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete, illetve partnerszervezetünk a Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért a fogyatékossággal élő emberek bevonásával jelen pályázat kapcsán a diszkrimináció elleni küzdelem elősegítése érdekében az alábbi tevékenységeket és szolgáltatásokat kívánja megvalósítani:

• jogi segítségnyújtás
• szolgáltatások közvetítése
• tudatosság növelése, (nyilvánosság és a diszkrimináció által érintettek tájékoztatása), hiszen a diszkrimináció sok áldozata nincs tudatában jogainak, és annak, hogy mit tehet , vagy hová fordulhat segítségért.
• esélyegyenlőségi koordinátorok képzése (információnyújtás, segítségnyújtás, felvilágosítás, alternatív megoldások és a párbeszéd elősegítése érdekében)
• szakmai képzések, előadások a diszkriminációt "elkövetők" részére (egészségügy, oktatás -képzés, foglalkoztatás, rehabilitációs szolgáltatások területéről)
• konzultáció (fogyatékossággal, élő személyekkel, szervezetekkel)
• diszkriminációs esetek feltárása, nyilvántartása
• tájékoztató, információs anyagok,- kiadványok elkészítése
• szervezetfejlesztés
• nyilvánosság biztosítása

Várható eredményeink:

• 14 fő fogyatékossággal élő ember esélyegyenlőségi koordinátori képzése
• 24 fő fogyatékossággal élő ember tudatosságnövelő tréningen való részvétele
• 1400 fő fogyatékossággal élő ember elérése esélyegyenlőségi koordinátorokon keresztül
• 500 fő fogyatékossággal élő ember diszkriminációs ügyében való segítés
• 60 fő munkatárs tudatosságnövelő, szervezetfejlesztő tréningje
• 100 intézmény munkatársainak részvétele tudatformáló előadásokon
• 2000 fő lakosság médián keresztüli pozitív befolyásolása
• Esélyegyenlőségi koordinációs tananyag megírás szakértők bevonásával
• 1000 példány a projektet bemutató, elemző kézikönyv elkészítése
• 2 konferencia
• Többszöri média-megjelenés
• Továbbfoglalkoztatás, program folyamatossága

A változások elérése érdekében Egyesületünk a partnerszervezettel, az együttműködő civil szervezetekkel, valamint a fogyatékossággal élő emberek bevonásával jelen pályázat kapcsán a diszkrimináció elleni küzdelem elősegítése érdekében az alábbi tevékenységeket és szolgáltatásokat kívánja megvalósítani:

• jogi segítségnyújtás
• szolgáltatások közvetítése
• tudatosság növelése, (nyilvánosság és a diszkrimináció által érintettek tájékoztatása), hiszen a diszkrimináció sok áldozata nincs tudatában jogainak, és annak, hogy mit tehet , vagy hová fordulhat segítségért.
• esélyegyenlőségi koordinátorok képzése (információnyújtás, segítségnyújtás, felvilágosítás, alternatív megoldások és a párbeszéd elősegítése érdekében)
• szakmai képzések, előadások a diszkriminációt "elkövetők" részére (egészségügy, oktatás -képzés, foglalkoztatás, rehabilitációs szolgáltatások területéről)
• konzultáció (fogyatékossággal, élő személyekkel, szervezetekkel)
• diszkriminációs esetek feltárása, nyilvántartása
• tájékoztató, információs anyagok,- kiadványok elkészítése
• szervezetfejlesztés
• nyilvánosság biztosítása

Azt szeretnénk elérni, hogy a diszkrimináció által érintett fogyatékos emberek részére megfelelő segítséget tudjunk nyújtani, valamint, hogy szervezeteink felkészüljenek a megfelelő érdekvédelmi feladatok ellátására, szolgáltatások, információk nyújtására, képzések megvalósítására és a társadalmi párbeszédre, elősegítve az emberi jogok érvényesülését. A projekt során megvalósítandó tevékenységeknél figyelembe vettük a fogyatékos emberek speciális szükségleteit, közlekedési és kommunikációs hátrányaikat, valamint azt, hogy személyi segítséget is igényelnek.

A fentiek figyelembevételével, akadálymentes, bentlakásos képzéseket, tréningeket kívánunk megvalósítani melyhez mindenkor személyi segítőt, biztosítunk.

A program közvetlen célcsoportjai:

1. 14 fő fogyatékossággal élő ember esélyegyenlőségi koordinátori képzése
2. 24 fő fogyatékossággal élő ember tudatosságnövelő tréningen való részvétele
3. 1400 fő fogyatékossággal élő ember elérése esélyegyenlőségi koordinátorokon keresztül
4. 500 fő fogyatékossággal élő ember diszkriminációs ügyében való segítés
5. 60 fő munkatárs tudatosságnövelő, szervezetfejlesztő tréningje
6. 100 intézmény munkatársainak részvétele tudatformáló előadásokon
7. 2000 fő lakosság médián keresztüli pozitív befolyásolása

A program közvetett célcsoportjai:

1. 13 ezer fő fogyatékossággal élő ember elérése az Egyesület helyi csoportjain keresztül
2. 60 fő munkatárs napi munkáján keresztül elért és pozitívan befolyásolt partnerszervezeteknél dolgozó 150 fő
3. 100 intézmény munkatársainak tudatformáló előadásokon való részvételét követően a napi munkájukon keresztül elért partnerintézmények, minimum 200 intézmény
4. 2000 fő lakosság médián keresztüli pozitív befolyásolását követően az egyének hatása közvetlen környezetükre, minimum 8000 fő

Képzés témakörei:

• Az Egyesület és az Alapítvány feladata a diszkrimináció elleni küzdelemben, a projekt céljának ismertetése
• Segítségnyújtás módja a diszkriminációt elszenvedőknek
• A fogyatékossággal élő emberek elleni hátrányos megkülönböztetés hazai és Európa Uniós szabályozása
• Érdekérvényesítés - "Hová fordulhatunk, hol tehetünk panaszt"
• jogi segítségnyújtás közvetítése
• nyilvánosság tájékoztatása
• a diszkriminációs esetek nyilvántartása - közösen szerkesztett adatlapok
• a diszkriminációs esetek leírása - megoldási módszerek
• Szórólapok, tájékoztatók készítése
• Tájékoztató kampányok (csoportoknál, kluboknál, társszervezeteknél

Az esélyegyenlőségi koordinátorok feladata:

• diszkriminációs esetek feltárása, nyilvántartása
• segítségnyújtás a diszkriminációs panaszok megfogalmazásában
• információnyújtás, felvilágosítás
• a jogokkal kapcsolatos tájékoztatás
• szükség esetén konzultáció a szakértőkkel
• alternatív megoldások és a párbeszéd elősegítése
• közreműködés a diszkriminációs problémák megoldásában
• diszkriminációs esetek nyilvántartása
• a szakmai munka eredményeinek mérése, értékelése

Az esélyegyenlőségi koordinátorok tevékenységével szemben elvárás a minőségi munkavégzés, valamint az adatvédelem és titoktartás szigorú betartása.
A foglalkoztatás idején lehetőséget biztosítunk a szakemberekkel történő konzultációra, továbbá a belső kommunikáció biztosítására, a szakmai team-munka megvalósulása érdekében esetmegbeszéléseket és szakmai tapasztalatcserét, biztosító munkaértekezleteket tartunk.

Az esélyegyenlőségi koordinátorok munkájuk végzéséhez jogszabályokat, információkat, tartalmazó segédanyagot kapnak.

Szakértői stáb

Szakértő neve	Célterület	Foglalkoztatás
Dr. Ruzsa György	Jogi szakértő	Főpályázó
Csepregi András	Oktatás-képzés	Főpályázó
Dr. Hegedűs Lajos	Foglalkoztatás	Főpályázó
Szöllősiné Földesi Erzsébet	EU ismeretek	Konzorciumi partner
Czeglédiné Kovács Ágnes	Szociális szolgáltatások	Főpályázó

Ugrás a lap tetejére

---

JEGYZET 2

A FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK IGÉNYEIHEZ VALÓ ÉSSZERŰ ALKALMAZKODÁS ELŐÍRÁSÁNAK ELMARADÁSA KAPCSÁN ALKALMAZHATÓ ELJÁRÁSOK ÉS AZ IRÁNYADÓ UNIÓS JOG
( Pap András László)

1. AZ IRÁNYELV ELŐÍRÁSAI
Ahogy korábban utaltunk rá, a Foglalkoztatási Egyenlőségi Irányelv (2000/78/EK) 5. szakasza előírja a munkáltatók számára, hogy megfelelő lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy a munkához való hozzáférésre, az abban való részvételre, az előmenetelre vagy át- illetve továbbképzésen való részvételre lehetőséget biztosítsanak a fogyatékkal élő személyek részére, kivéve, ha az aránytalan terhet jelentene a munkáltató számára.
Az előírás szemléltetésére az alábbi példákat hoztuk:

• annak érdekében, hogy egy süket munkavállaló képzésen vegyen részt, a munkáltató biztosítson jeltolmácsot
• ha egy munkahelyi baleset következtében egy fizikai munkás nem tudja a fizikai munkát tovább végezni, a munkáltató biztosítson megfelelő átképzést, és helyezze át irodai munkára
• egy kerekesszékes válaszol egy adminisztratív asszisztensi pozícióra kiírt álláshirdetésre. A munkavégzés helye a negyedik emeleten található. Ha a munkáltatónak több emeleten, ideértve a földszintet is, vannak irodái, a munkáltató szervezze úgy a munkát, hogy az adminisztratív asszisztens munkáját a földszinten végezhesse, és egy olyan másik munkavállalót helyezzen át, aki képes a lépcsőn felmenni a negyedik emeletre. Ha azonban a munkáltatónak csak a negyedik emeleten vannak irodái, és nincs lift, akkor nem lehetséges (aránytalan teherrel nem járó) ésszerű intézkedést tenni az ilyen személy alkalmazása érdekében.
• annak érdekében, hogy egy vakvezető kutyát használó vak személy munkába érését megkönnyítse, a munkáltató változtassa meg a munkaidőt oly módon, hogy a személynek ne a csúcsforgalomban kelljen munkába mennie.

Az irányelv értelmében a munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy a fogyatékkal élő személyre vonatkozó ésszerű alkalmazkodáshoz szükséges teher, ideértve a pénzügyi jellegű terhet is, 'aránytalan', ha rendelkezésre állnak olyan (pl. állami) anyagi források vagy egyéb lehetőségek, amelyeket a munkáltató ilyen esetekben igénybe vehet.

2. AZ ÁTÜLTETÉS ELMARADÁSA
Ennek a rendelkezésnek a magyar jog nem felel meg teljes mértékben. Szemléltetésül álljon itt néhány ( vitathatóan kielégítő) jogszabályi megoldás:

1. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 15. § (1 ) bekezdése értelmében a fogyatékos személy lehetőség szerint integrált, ennek hiányában védett foglalkoztatásra jogosult. A 16. § szerint, ha a fogyatékos személy foglalkoztatása az integrált foglalkoztatás keretében nem megvalósítható, úgy számára speciális munkahelyek működtetésével a munkához való jogát lehetőség szerint biztosítani kell. Nincs azonban kimondva az ésszerű alkalmazkodás kötelezettsége
   .
2. Ugyanezen törvény 5. §-a értelmében a fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes, továbbá érzékelhető és biztonságos épített környezetre, és e jog különösen vonatkozik a közlekedéssel és az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehetőségekre. A törvény értelmében a fogyatékos személy speciális oktatásának tárgyi, személyi feltételeit, a speciális munkahelyen történő foglalkoztatásának feltételeit, valamint a különböző közintézmények akadálymentesítését fokozatosan, de legkésőbb 2005. január 1-éig kell megteremteni. Ezek elmaradása nemcsak a közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés akadályozását, de a munkavállalási képesség korlátozását is jelenti.
   
3. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 19. § (4) bekezdése értelmében "olyan munkahelyek létesítésénél, ahol mozgáskorlátozott vagy egyéb testi fogyatékos munkavállalókat foglalkoztatnak, a fizikai környezetnek illeszkednie kell az emberi test megváltozott tulajdonságaihoz." Itt a kötelezettség csak arra az esetre vonatkozik, ha ilyen munkahelyet létesítenek, az ilyen munkahely létesítésének kötelezettsége viszont nincs előírva. A munkára/foglalkoztatásra jelentkezők esetére ez a rendelkezés sem tartalmaz előírást vagy kötelezettségvállalást.
   
4. A munkaügyi központok foglalkoztatási rehabilitációs eljárásáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő egyes támogatásokról szóló 11/1998. (IV. 29.) MüM rendelet sem fogalmaz meg az ésszerű alkalmazkodásra vonatkozós előírásokat a munkáltatókkal szemben.
   
5. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet kimondja, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatásának biztosítása annak a munkáltatónak a feladata, ahol a dolgozó a megváltozott munkaképességének megállapítása idején munkaviszonyban, vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban áll. A rendelet kimondja, hogy ezt a feladatát a munkáltatónak megfelelő munkakör biztosításával, szükség esetén betanítás vagy szakképzés segítségével kell ellátnia, és ehhez pénzügyi támogatást igényelhet. A jogszabály értelmében a megváltozott munkaképességű dolgozót a munkáltató köteles elsősorban eredeti munkakörében és szakmájában foglalkoztatni. Ha ez nem lehetséges, a munkáltató működési körén belül olyan munkakörben kell őt alkalmazni, ahol egészsége további romlása nélkül munkaképességét hasznosítani tudja. Ennek megfelelően a dolgozó munkaszerződését módosítani kell. Az ésszerű alkalmazkodás kötelezettsége itt sem szerepel, ráadásul a jogszabály csak a munkaviszony vagy foglalkoztatás során megváltozott munkaképességűvé vált dolgozókkal összefüggésben tartalmaz rendelkezéseket. Ennél is fontosabb azonban a szabályozás aggasztóan tág megfogalmazása, amely szerint a munkáltató mentesül a fenti kötelezettségei alól, amennyiben működési körén belül a megváltozott munkaképességű dolgozót igazolható körülmény miatt foglalkoztatni nem tudja. Itt ismételten elmarad az ésszerű alkalmazkodás kötelezettségének kimondása.
   
6. Végül, a talán legfájóbb pontja a jelenleg hatályos szabályozásnak, hogy az irányelvek átültetésére szolgáló, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény sem követeli meg expressis verbis az ésszerű alkalmazkodás kötelezettségének betartását. Esetjog hiányában csak találgatni lehet, hogy amennyiben egy állásra jelentkező, fogyatékkal élő személy fellépne egy olyan munkáltató ellen, aki vagy amely nem tenné meg az ésszerű alkalmazkodáshoz szükséges intézkedéseket, a törvény 7. § (2) bekezdése alapján tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoknak fogadnák-e el az ilyen intézkedés által jelentett többletköltségeket.
   

3. AZ ILYEN ESETEKBEN ALKALMAZHATÓ ELJÁRÁSOK
Amennyiben nem, vagy nem megfelelő módon kerül sor az uniós jognak a nemzeti jogrendbe történő átültetésre, az érintettek az alábbi lépéseket tehetik:

1. kezdeményezni lehet (pl. az Európai Parlamenten keresztül), hogy a Bizottság indítson a (közösségi) Szerződés megszegéséért eljárást a magyar állam ellen;
2. a hazai bíróságnál az állami szervekkel szemben bizonyosan érvényesülő közvetlen hatály elvére hivatkozással kérni lehet az uniós jogban (esetünkben az irányelvben) foglalt előírások közvetlen alkalmazását;
3. ha erre nem lenne lehetőség (de még akár ezzel egyidejűleg is), kártérítést lehet kérni, az átültetés elmaradása miatt okozott jogsérelem és az ezzel okozott kár alapján a magyar állammal szemben. Amíg az előző pontban foglalt eljárás eredményeként nem biztos, hogy a magyar állam tartozna helytállni egyenlő bánásmód megsértéséért, hanem esetleg a jogsértő munkáltatót (és a szankció sem feltétlenül kártérítés lenne), addig az utóbbi esetben a felelősség (és a kártérítés kötelezettsége) a jog megfelelő átültetésével kapcsolatban fennálló mulasztása miatt a magyar államot fogja terhelni .

Ennek megfelelően egy ilyen (esetünkben az ésszerű alkalmazkodást érintő) ügyben folyó bírósági eljárásban az eljáró bíróságtól lehet kérni, hogy

1. saját hatáskörben a közösségi jogot közvetlenül alkalmazza; vagy
2. kérjen előzetes véleményt az Európai Bíróságtól; vagy
3. ítéljen meg kártérítést az állam terhére.

Tekintsük át e lehetőségeket:

A) KÖZVETLEN ÉS KÖZVETETT HATÁLY
Ahogy korábban említettük, ha egy Uniós tagállam a végrehajtásra megjelölt határidőig nem teljesíti kötelezettségét egy irányelvnek a nemzeti jogba való teljes (és pontos) átültetésére, az egyének ettől függetlenül hivatkozhatnak az adott irányelvre a nemzeti bíróságok előtt. Ezt hívják a "közvetlen hatály" elvének.
A panaszosnak ebben az esetben azt kell bizonyítania, hogy a hivatkozott rendelkezés

1. elegendően világos és
2. precízen meghatározott, továbbá
3. nem kötött feltételhez és mérlegeléshez, és
4. ezáltal képes az egyének jogi helyzetét szabályozni.

Az uralkodó, de nem teljesen egységes bírósági álláspont szerint a közvetlen hatály elve többnyire csak állami szervek vagy "állami felhatalmazás alapján működő szervek" elleni panasz esetén alkalmazható (magánszemélyekkel szemben tehát nem feltétlenül). Egy 2001-es, versenyjogi kérdésben (a Courage- ügyben hozott) döntés ugyan már kimondta a közvetlen hatály magán- és jogi személyekre történő kiterjesztésének elvét, de az még bizonytalan, hogy az elvet más területekre is alkalmazni fogja-e a Bíróság .

Abban az esetben, ha a magánszemélyek vagy jogi személyek közötti peres eljárásban a bíróság az irányelveknek csak "közvetett hatályát" ismeri el, ez annyit jelent, hogy a tagállamok, és különösen a nemzeti bíróságok kötelesek mindent megtenni az irányelvekben foglalt célok megvalósítása érdekében.

A közvetett hatály elve tehát előírja a nemzeti bíróságok számára, hogy a hatályos nemzeti joganyagot akként értelmezzék, hogy az a legmesszebbmenőkig összhangban legyen a végrehajtani rendelt irányelvvel.

Mindenesetre a közvetlen vagy közvetett hatály kérdésében az EB jogosult dönteni.

B) FRANCOVICH-KÁRTÉRÍTÉS
Ha egy tagállam elmulasztja végrehajtani az Irányelvet az adott határidőn belül, a tagállam felelőssé válik az ezáltal az egyéneknek okozott kárért. Erre az ún. Francovich-kártérítésként szoktak hivatkozni, mivel ennek alapelveit először a Francovich v. Olaszország ügyben az Európai Bíróság 1991-ben hozott döntése fektette le .

Az 1989-ben (többek között) Andrea Francovich és Danila Bonifaci felperesek által Olaszország ellen indított ügyben - amely a munkaadó fizetésképtelensége esetén a munkavállaló védelmét szolgáló irányelv átültetésének elmaradása miatt indult - a Bíróság azt mondta ki, hogy bár a felperesek igényei nem érvényesíthetők az állammal szemben a nemzeti bíróságok előtt, a tagállam mindazonáltal köteles megtéríteni azokat a károkat, amelyeket az átültetés elmaradása okozott. (Az alapügyben egy olasz bíróság megítélte felperesnek a csődbement munkáltató által ki nem fizetett járadékát, ám az a közösségi jog által megkívánt állami szankció- vagy garanciarendszer hiányában nem volt behajtható). A felperes tehát azért perelt , hogy az állam ezért fennálló felelősségét állapítsák meg. A döntést követően az olasz jogalkotó módosította az irányadó jogszabályt, sőt az addigi károsultakról is rendelkezett.

Az EB előzetes döntésének értelmében azért a kötelezettségszegésért, amely

1. az államnak felróhatóan
2. a közösségi jog megsértésével
3. az egyén jogának sérelmét jelenti,

az államnak felelnie kell.

A Francovich-ügyben az EB tehát három feltételt sorolt fel, amelyek szükségesek, és elégségesek arra, hogy az ezen alapelv alapján fennálló felelősséget megállapítsák. Ezek a következők:

• a megsértett jognak az egyén számára biztosított jogokhoz kell kapcsolódnia;
• e jogok tartalmának megállapíthatónak kell lennie az adott irányelv rendelkezéseiből; és
• ok-okozati kapcsolatnak kell fennállnia a tagállam kötelezettségének megszegése és a sérelmet szenvedett egyént ért veszteség és kár között.

Ezen túlmenően az EU-jog megsértésének megfelelően súlyosnak kell lennie ahhoz, hogy az egyén jogosult legyen kártérítésre. Ennek bizonyítását megkönnyíti az, hogy 1996-ban született már olyan EB- döntés, amely az átültetés hiányát önmagában a közösségi jog súlyos megsértésnek minősítette (Dillenkofer-ügy ).

Az irányadó eljárási, vagy anyagi jog vonatkozásában (tehát pl. a bíróság kijelölése, felelősség megállapítása) az EB álláspontja szerint közösségi jog hiányában a nemzeti jog intézményeit kell alkalmazni, úgy, hogy az nem lehet kedvezőtlenebb, mint a belső jog egyéb esetekben irányadó rendelkezései.

Az EB joggyakorlata értelmében a Francovich-kártérítés az irányelv átültetésének teljes elmulasztása mellett kiterjed arra az esetre is, amikor (mint esetünkben) az átültetés nem megfelelő.

Az elv további finomítását hozták az 1996-os Brasserie Du Pécheur/Factortame III-döntések, amelyek értelmében a közvetlen hatállyal érintett közösségi joggal szemben is lehet a fenti kártérítéssel élni ; az állam tehát felelős lesz minden állami (és talán egyéb) szerv tevékenységéért.

Ugrás a lap tetejére

---

JEGYZET 3

ESÉLYEGYENLŐSÉG, FOGYATÉKOSSÁG
Dr. Chikán Csaba
2001.

I.
A fogyatékosságról és esélyegyenlőségről

Nem szeretjük a szót: "fogyatékosság". Kellemetlen emlékeket, érzelmeket kelt bennünk, és még ma is sokszor azokra az embertársainkra gondolunk, akik értelmi, szellemi képességeikben váltak korlátozottá.

Mégis egyre inkább használjuk a "fogyatékosság" kifejezést, mert lényegét illetően hiányt jelent, márpedig a vak, a siket, a kerekesszékben ülő ember testében, mindennapi életében, lehetőségeiben éppen ez a hiány a meghatározó. Ne féljünk tehát e szó használatától, hanem hántsuk le róla a kellemetlen, félelmet keltő gondolattársításokat és használjuk bátran, mint a lényeget tükröző kifejezést. Annál is inkább, mert amiről itt szó van, az más magyar kifejezéssel csak pontatlanul írható le. Az alábbi fogalmak és összefüggések az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által kidolgozott meghatározások, amelyek időről időre változnak, pontosabbá válnak. Az 1980-ban elfogadott meghatározások 1997-ben változtak és a közeli jövőben ismét változnak.

Károsodás-fogyatékosság-környezeti feltételek-hátrányos helyzet (rokkantság)

E szavak egymásból következő, de megfelelő gondossággal, körültekintéssel, beavatkozással javítható állapotokat írnak le.

Károsodás
Testünkben valamilyen működési zavar, hiány keletkezik. Pl. bármely okból valamely belső szervünk felmondja a szolgálatot vagy nem működik megbízhatóan, valamely szervünk vagy testünk bármely része csonkolttá válik, izmaink nem működnek stb. Helyes és megfelelő időben elvégzett orvosi beavatkozással a zavar elhárítható vagy enyhíthető.

Fogyatékosság
Az ENSZ közgyűlése által 1993. december 20-án elfogadott 48/96 számú határozat, amely a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető követelményeit tartalmazza, a "fogyatékosság " fogalmát a következőképpen határozza meg: "a világ tetszőleges országának bármely népességcsoportjában előforduló nagyszámú különböző funkcionális korlátozottság. A fogyatékosság okozója lehet fizikai, értelmi vagy érzékszervi károsodás, egészségi állapot vagy lelki betegség". Tehát a fogyatékosság egy vagy többirányú funkció vesztése, képesség csökkenése az embernek, mint egyednek: nem lát, nem hall, nem képes helyzetet vagy helyet változtatni stb. A fogyatékosság a károsodás következménye, de nem minden károsodás vezet fogyatékossághoz, mert a fogyatékosságnak döntő ismérve a többféle funkció elvesztése vagy korlátozottá válása, aminek következtében az ember, mint egyén nem képes úgy "működni", mint más ember és ez a hiány egész életvitelében meghatározó. Ezért pl. megkülönböztethetünk mozgáskorlátozott (mozgáskárosodott) és mozgásfogyatékos embereket. Ez utóbbiak köre az egész mozgáskárosodotti népességéhez képest jelentősen kisebb (a teljes létszámnak kb. egyharmada). A 2001. évi népszámlálás adatainak feldolgozása után többet fogunk tudni erről is.

Hátrányos helyzet
Annak kifejezésére szolgál, hogy az ember, miután sokirányú funkcióvesztéssel kénytelen együtt élni, a társadalomban, az emberi közösségekben is hiánnyal él. Nem képes maradéktalanul betölteni azokat az emberi szerepeket, funkciókat, amelyeket egyébként az emberek betöltenek: pl. nem tud tanulmányokat folytatni, munkát vállalni, közlekedni, családot alapítani, sportolni, színházba, moziba járni stb.

Az adott fogyatékosságból következő hátrányos helyzetet nagymértékben befolyásolják az érintett személy örökölt vagy szerzett belső tulajdonságai, képességei, személyiségjegyei. Vannak tulajdonságok, amelyek még súlyosbítanak a fogyatékosság következményein (befelé fordulás, szerény szellemi képességek, indulatos természet stb.), mások pedig előnyösen befolyásolják a jóirányú kibontakozást (mint pl. a nyitottság, a kitartás, a jó szellemi adottságok, kedvesség stb.). E tekintetben is van tere a jobbító szándéknak, a kedvező képességek, tulajdonságok erősítésének.

Különösen nagy jelentőségűek a környezeti feltételek. Ezért a kedvező változást eredményező beavatkozások legfontosabb területe éppen a környezet megfelelő alakítása, az esélyegyenlőség megteremtése.

Nagyon fontos környezeti feltétel egy adott társadalomban általában tapasztalható felfogás a fogyatékos emberekről, az ő helyzetük valóságáról, lehetőségeikről. Kedvezőtlen, ha fogyatékos embernek lenni "szégyen" (titkolni való), ha a környezet kitaszítja ezen embereket, igyekszik megfeledkezni róluk és arra törekszik, hogy a hétköznapi életből kizárva, az intézetekben elzárva, ne legyenek szem előtt. Ha ilyen a felfogás, akkor nincs kiterjedt segítség, nincsenek jó jogszabályok , megfelelő támogatások, a fogyatékosügyet az előítéletek uralják.

Ha viszont az általánosan elterjedt felfogás szerint a fogyatékossággal élő ember is értékes a társadalom számára, az emberi kapcsolatokban hasznosan, örömre nyitottan és örömöt adóan részvételre képes, akkor léteznek a segítségnyújtás különböző szervezett formái, jó jogszabályok, támogatások és számos lehetőség a kibontakozásra.

A környezeti feltételek között fontosak a fizikai környezeti feltételek, különösen az ember által alakított, létrehozott környezet, amely lehet - ma hazánkban leginkább ezt tapasztaljuk - akadályokkal, lépcsőkkel, szűk ajtókkal stb. teli, vagy lehet a fogyatékossággal élő emberek szükségleteihez is igazodó, mindenki számára alkalmas, kényelmes, tágas tereivel, lejtőivel, a nem látók számára tapintható jelzéseivel, a siketek által könnyen értelmezhető jelekkel, szimbólumokkal.

A károsodástól a hátrányos helyzetig terjedő, egymásra épülő folyamatba számos ponton kedvezően be lehet avatkozni. A sokirányú funkcióvesztés csökkenthető úgy, hogy megfelelő tréningek révén más testrészek veszik át a károsodott részek funkcióit. Vagy megfelelő eszközökkel egyenlítjük ki a működési hiányokat. Ezért fontos, hogy a mainál használhatóbb, változatosabb eszközök álljanak rendelkezésünkre, és azokat meg is tudjuk vásárolni megfelelő anyagi támogatás birtokában. Fontos, hogy rendszeresen olyan állapotfenntartó kezeléseken vehessünk részt, amelyek megakadályozzák, hogy az évek múlásával az egyes szervek, testrészek egyoldalú használatának következményeként további károsodások és funkció vesztések álljanak elő. Ezért küzdünk az utókezelések, gyógyfürdői kezelések nagyobb társadalombiztosítási támogatásáért.

Az épített környezetet is úgy kell alakítani, hogy mind a lakásunk, mind a középületek és közterületek fogyatékosságunk természetéhez és mértékéhez igazodóan korlátozottság nélkül használhatók legyenek. E körbe tartozik a hátránykiegyenlítés, amelynek csupán egyik megnyilvánulási formáját jelentik a járadékok, segélyek és anyagi támogatások. Más formái: megfelelő intézmények működése, a kedvező jogi szabályozások vagy legalább olyan jogi szabályozások, amely nem eredményeznek akaratlanul is hátrányt a fogyatékossággal élő emberek számára.

Fogyatékossággal élni kedvezőtlen. Sokszor úgy érzi az ember, hogy egy gödörbe került, amelyből nem képes egyedül kiszabadulni. A kiszabadulás, a gödörből kijutás nem más, mint a rehabilitáció. A rehabilitáció olyan folyamat, amely az érintett személy, a fogyatékossággal élő ember megmaradt, a károsodással nem érintett funkcióit veszi alapul. És alapul veszi az ő akarását is sorsa jobbítására. A rehabilitáció során a megmaradt képességek kifejlesztődnek és olyan külső feltételek teremtődnek, ahol e képességeket lehet használni. A rehabilitáció folyamatában az ember egyre többre lesz képes. Károsodása és fogyatékossága ellenére egyre csökken helyzetének hátrányos volta. Közelít az ép emberek életviteléhez az életvitele. Egyre kevésbé lesz kiszolgáltatott, egyre inkább a maga urává válik. A szakirodalomban szokás orvosi, pedagógiai, foglalkozási és szociális rehabilitációról beszélni, mint különböző területekről. De ezek a területek élesen nem választhatók el, szorosan összefüggnek. Ahogy tudásunk egyre több lesz a fogyatékosságról, mint jelenségről, egyre speciálisabb területeit jelöljük meg a rehabilitációnak. Rehabilitáció az is, amikor az elért rehabilitációs eredmények megőrzésére teszünk erőfeszítéseket.

Minden érintett ember esetében máshol húzódik az a határ, ameddig szükséges és érdemes rehabilitációs erőfeszítéseket tenni anélkül, hogy azok öncélúvá válnának. Ezen a határon túl a rehabilitációs folyamatban le nem küzdhető hátrányok kiegyenlítésére kell, hogy sor kerüljön. A különböző irányú rehabilitációs tevékenység akkor sikeres, ha az érintett ember, mint a társadalom tagja, "működőképessé" válik, és be tudja tölteni a szokásoshoz hasonlóan társadalmi szerepeit. A normalizációs elvnek a teljes emberi működésben kell megvalósulnia és nem egyes részletekben. Például ha egy ember kerekesszékben ülve képes tanulni, dolgozni, és a mindennapi tevékenységeket ellátni, de a szokásos két lábon járással nem, akkor nem szabad erőltetni a két lábon történő, rendkívül vontatott , botra támaszkodó közlekedést, amely mellett nem képes a szükséges tevékenységek kifejtésére.

A társadalom fejlődése során az emberi közösségek különböző módon közelítették meg a fogyatékossággal élő embereket. A kezdetek kezdetén vélhetően a fogyatékossá vált ember elpusztult, mert az ember csak a fizikai és szellemi képességei teljességének birtokában lehetett életképes a nehéz természeti körülmények között. Azok a fogyatékossággal élő emberek pedig, akik a zord körülmények ellenére életben maradtak és boldogultak is, a régi korokban nagy tiszteletnek örvendtek. Az emberiség fejlődésével az életkörülmények is javultak. Egyre több fogyatékossággal élő ember maradt életben, de még mindig egyéni tragédiának tűnt a fogyatékosság, és elsősorban azt látták benne, hogy a fogyatékos ember nem képes fizikai munkát végezni, nem képes a hadviselésben részt venni, ezért megélhetése bizonytalan. A fogyatékosság lényege tehát szociális, megélhetési problémának tűnt.

Amikor a társadalom életében, a termelésben megjelentek a gépek, csökkent a fizikai erő jelentősége a munkafolyamatokban, akkor már a fogyatékossággal élő emberek is képesek lehettek a munkavégzésre, a gépek kezelésére.

A polgári társadalom kifejlődése során vált egyre elterjedtebbé a rehabilitációra való törekvés, a fogyatékos emberek ellátása megfelelő segédeszközökkel, képzése, munkaképessé tétele, ezáltal integrálása a társadalomba. Ebben az időben a fogyatékos emberrel kapcsolatban a legfontosabb gondolat és törekvés az lett, hogy rehabilitálni kell őt.

Századunk második felében a jóléti államok megjelenésével olyan gazdagság halmozódott fel számos országban, hogy ott képes a társadalom a fogyatékossággal élő emberek megélhetéséről magas színvonalon gondoskodni, képes megoldani rehabilitációjukat.

Ekkor a fogyatékossággal élő emberek előtt legnagyobb problémának az tűnik fel, hogy nem érvényesülnek más emberekhez hasonlóan emberi jogaik, pl. sok embert befogadó otthonokban élnek, gondozóik kielégítik szükségleteiket, de nem tőlük kérdezik, hogy mire van szükségük. Vannak járműveik , de nem képesek másokkal együtt utazni, be tudnak jutni színházakba, múzeumokba, hivatalokba, de talán csak a hátsó lépcsőn, nem a főbejáraton át. Az utóbbi 40 évben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a fogyatékos embereket ugyanazon jogok illetik meg, mint ép társaikat. Ehhez hozzájárult, hogy az ENSZ 1948. december 10-én elfogadta az "Emberi Jogok Egyetemleges Nyilatkozatát", amelynek fő gondolata:

"Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van"

Ugrás a lap tetejére

---

JEGYZET 4

A fogyatékossággal élők létszáma Magyarországon

A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 577 ezer fogyatékos ember élt Magyarországon, a népesség 5,7 százaléka. Az 1990. évi népszámláláshoz képest a fogyatékos emberek létszáma és aránya jelentősen emelkedett. A létszámnövekedés azzal is összefügghet, hogy 2001-ben a fogyatékos emberek - többek között a jól előkészített és végrehajtott kommunikáció eredményeképpen - többen vállalták fogyatékosságukat, mint 1990-ben. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a fogyatékosság mind pontosabb meghatározása következtében többen vannak tisztában egészségi állapotuk fogyatékossággal kapcsolatos jellegével.

Magyarország népessége, közülük fogyatékos és ezek részaránya (%)

Év	Népesség	Fogyatékosok	Részaránya %
1990	10 374 820	368 270	3,55
2001	10 198 315	577 006	5,66

A fogyatékos népességen belül továbbra is a mozgássérülteké a legnépesebb csoport. Jelentősen emelkedett az egyéb, pontosan meg nem határozott fogyatékosságban szenvedők aránya. Valószínűleg ebbe a kategóriába kerültek azok a személyek, akik nem tudták elhatárolni fogyatékosságukat tartós betegségüktől, ezért az egyéb fogyatékossággal bírók között többen lehetnek olyanok, akik nem fogyatékosságban, hanem tartós betegségben szenvednek. A fogyatékossággal élők között minden tizedik ember az értelmi fogyatékos személyek közé tartozott.
A fogyatékos férfiak és nők fogyatékosságtípus szerinti megoszlása némileg különbözik egymástól, a férfiak körében magasabb az értelmi fogyatékosok, alsó, felső végtag hiányából adódó fogyatékosságúak és az egyéb festi fogyatékosok aránya, a mozgássérültek, gyengénlátók hányada viszont a nők között nagyobb.

A népesség fogyatékosság típusa és nemek szerint 2001-ben

Fogyatékosság típusa	Fogyatékosok száma	% arányban	Férfi	Nő
Mozgáskorlátozott	251 560	43,6	121 715	129 845
Látássérült	83 040	14,4	34 947	48 093
Értelmi fogyatékos	56 963	9,9	31 408	25 555
Hallássérült, beszédhibás	60 865	10,5	31 636	29 229
Egyéb	124 578	21,6	63 162	61 416
Összesen	577 006	100	282 868	294 138

A népesség fogyatékosság altípusai, nemek és 15-59 éves korcsoport szerint 2001-ben

Fogyatékosság típusa	%-ban	Fogyatékosok száma	Férfi	Nő	15-59 évesek
Mozgássérült	43,6	251 560	121 715	129 845	114 131
Látássérült	14,4	83 040	34 947	48 093	34 876
Értelmi fogyatékos	9,9	56 963	31 408	25 555	37 584
Hallássérült, beszédhibás	10,5	60 865	31 636	29 229	22 692
Egyéb	21,6	124 578	63 162	61 416	80 246
Összesen	100	577 006	282 868	294 138	289 529

A táblázatból jól látható, hogyan változik a 15-59 éves korcsoport esetén a különféle fogyatékossággal élők aránya. Ebben a korcsoportban, amit nevezhetünk már potenciális munkavállalók körének, még mindig a mozgásukban valamilyen szinten korlátozott emberek képviselik a legnagyobb százalékarányt, a látássérültek aránya pedig nagyobb lett.

Összességében tekintve a potenciális munkavállalók arányát a fogyatékossággal élők körében, elmondható, hogy 50,2 százalékuk 15-59 éves, és ez szám szerint 289 529 embert jelent.

A fogyatékos emberek iskolai végzettsége

A 15 éves és idősebb fogyatékos személyek legmagasabb befejezett iskolai végzettsége

Fogyatékosság típusa	Össz.	Az ált. iskola első évfo- lyamát sem végezte el	Általános iskola				Középiskola		Egyetem, főiskola, stb
			Együtt	1-3.	4-7.	8.	érett- ségi nélkül, szak- mai ok- levél- lel	Érett- ségivel
Mozgássérült	206 611	2 272	141 014	3 175	51 985	85 854	20 717	31 600	11 008
Végtaghiányos	14 784	136	10 112	247	3 376	6 489	1 656	2 100	780
Egyéb testi fogyatékosság	25 501	351	15 327	408	4 072	10 847	4 056	4 367	1 400
Gyengénlátó	52 384	458	34 328	981	13 965	19 382	4 692	9 380	3 526
Egyik szemére nem látó	18 044	161	12 317	359	4 968	6 990	1 691	2 691	1 184
Vak	9 109	321	6 569	272	3 005	3 292	452	1 264	503
Értelmi fogyatékos	46 413	16 010	27 451	2 862	9 147	15 442	1 480	1 180	292
Nagyothalló	43 117	611	31 611	1 182	14 398	16 031	3 255	5 327	2 313
Siket, siketnéma, néma	8 194	827	5 390	267	1 549	3 574	1 195	587	195
Beszédhibás	6 058	287	4 020	256	1 261	2 503	740	759	252
Egyéb	117 988	1 202	68 665	1 539	16 887	50 239	18 977	22 167	6 977
Összesen	548 203	22 636	356 804	11 548	124 613	220 643	58 911	81 422	28 430

A 15 éves és idősebb fogyatékos személyek iskolai végzettségét vizsgálva, elmondható, hogy az értelmi fogyatékosok 60 százaléka alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezik. Ugyanakkor az adatok arra utalnak, hogy az értelmi fogyatékos emberek fogyatékosságának súlyossága is különböző lehet, mivel egyharmaduk rendelkezik befejezett általános iskolai végzettséggel és csekély hányaduk még ennél is magasabb iskolai végzettséggel. A vak emberek helyzetét megkönnyíti, hogy körükben viszonylag jelentős azoknak az aránya, akiknek van alapfokú vagy annál magasabb iskolai végzettségük. Nyilván ezzel az adattal is összefügg, hogy azok a vakságban szenvedő fogyatékos emberek, akik el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, főleg szellemi tevékenységet igénylő munkakörökben dolgoznak.

A fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzete

Egy társadalom erkölcsi-jogi és mentális állapotát jól jellemzi az, hogy miképpen tudja segíteni különböző okokból, például egészségügyi állapot miatt hátrányos helyzetbe került tagjainak munkavállalását, munkaerőpiacon történő elhelyezkedését. A fogyatékos emberek társadalomba történő beilleszkedését, más emberek által történő elfogadottságát jelentős mértékben elősegíti, ha dolgoznak, ha megélhetésüket munkából származó jövedelemből tudják biztosítani. Természetesen a fogyatékosság jellege, súlyosságának foka erőteljesen befolyásalja a munkavállalás lehetőségét, ennél is fontosabb azonban, hogy egy adott országban milyen a foglalkoztatottság mértéke, a munkanélküliek aránya, a munkaerőpiac általános helyzete.

Magyarországon az 1990-es évtizedben jelentősen visszaesett a foglalkoztatottság, és ez a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetére is hatással volt. Szerencsére rendelkezésre állnak az 1990. évi népszámlálás fogyatékos emberekkel kapcsolatos adatai, Így választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy a fogyatékos személyeket miképpen érintette a foglalkoztatottság mértékének drámai csökkenése.

A népesség fogyatékosság és gazdasági aktivitás szerint, 1990, 2001

Gazdasági aktivitás	1990			2001
	Összesen	fogyatékos	nem fogyatékos	Összesen	fogyatékos	nem fogyatékos
Foglalkoztatott	43,6	16,6	44,6	36,2	9,0	37,8
Munkanélküli	1,1	0,7	1,1	4,1	2,0	4,2
Inaktív kereső	25,6	57,5	24,5	32,4	76,7	29,8
Eltartott	29,7	25,2	29,8	27,3	12,3	28,2

A gazdasági aktivitás tekintetében a fogyatékos és nem fogyatékos emberek között már 1990-ben is jelentős különbséget tapasztalhattunk. Míg az előbbi csoportban a foglalkoztatottak aránya csupán közel 17 százalék volt, addig az utóbbiban meghaladta a 44 százalékot. Az 1990-es évtized alapvető munkaerő-piaci változásai a fogyatékos személyek körében még ezt az alacsonynak mondható foglalkoztatotti arányt is a 2001. évre 9 százalékra csökkentették. (Ez 7,6 százalékpontos csökkenést jelent, a nem fogyatékosok között a visszaesés mértéke ennél százalékponttal kevesebb volt.)

Munkanélküliek aránya azonban a fogyatékos személyek körében kevésbé nőtt, mint a nem fogyatékos emberek Ennek talán részben az lehet a magyarázata, hogy a munkaerő-piaci szervezetrendszer kevéssé fogadta be a fogyatékos munkát keresőket, s az aktív korú fogyatékos emberek kevésbé tartják lehetségesnek, hogy munkát találjanak, és már az aktív munkakeresésről is lemondanak.

A 15 éves és idősebb fogyatékkal élő személyek döntő többsége a fentiek miatt, s egészségi állapotukra is tekintetŹtel keres munkát, illetve nem tartozik a munkanélküliek közé. Ennek ellenére négy százalékuk, több mint 20 ezer fő, ezen belül 12 ezer fő munkanélküli nyilatkozott úgy, hogy munkát keres, megélhetése érdekében szívesen dolgozna. A munkát kereső fogyatékos személyek olyan fogyatékosok közül kerülnek ki, akiknek fogyatékossága kevésbé súlyos, és úgy gondolják, hogy még ilyen nehéz egészségi állapot mellett is tudnának dolgozni. Leginkább a mozgássérült és a bizonytalan kategóriájú egyéb fogyatékos személyek keresnek munkát, de a gyengénlátók és nagyothallók közül is többen jelezték munkába állási szándékukat.

A fogyatékos személyek gazdasági aktivitás és a fogyatékosság összevont típusa szerint

A fogyatékosság összevont típusa	Foglalkoztatott	Munkanélküli	Inaktív kereső			Eltartott
			együtt	ebből:
				saját jogú nyugdíjas, járadékos	rokkantsági nyugdíjas, baleseti járadékos
Mozgássérült	7,0	1,5	85,7	42,0	37,1	5,8
Látássérült	13,0	2,9	72,4	44,1	18,8	11,7
Értelmi fogyatékos	7,0	1,2	47,2	8,5	33,1	44,6
Hallássérült	11,0	2,0	77,2	52,1	16,4	9,8
Egyéb fogyatékos	10,3	2,9	75,0	24,4	45,7	11,8
Összesen	9,0	2,0	76,7	35,9	34,1	12,3

A 2001. évi népszámlálást megelőző évtized gazdasági és társadalompolitikai gyakorlatának másik lényeges következménye, hogy megnőtt az inaktív keresők száma. A rendszerváltozást követő években meglehetősen széles körben biztosítottak lehetőséget az akkori nyugdíjkorhatárt (férfiaknál 60, nőknél 55 év) megközelítő dolgozóknak a korengedményes nyugdíj, majd az előnyugdíj igénybevételére. Emellett a piacgazdaság térhódításából adódóan a korábbinál szűkebbé vált a valamilyen egészségkárosodásban szenvedő munkavállalók szervezett foglalkoztatásának a lehetősége, aminek következtében e munkavállalók közül sokan rokkantsági nyugdíjasok lettek; mások - akiket egészségügyi problémáik a "teljes foglalkoztatottság" időszakában érdemlegesen nem gátoltak az aktív keresőtevékenységben - a létszámleépítések hatására elvesztett munkahelyük helyett nem az átmeneti munkanélküli segélyt vagy támogatást, hanem inkább a rokkantsági nyugdíjazás lehetőségét választották. Végeredményben - a fiatalabb korcsoportokat is érintően - erőteljesen bővült a rokkantsági nyugdíjban részesülők köre.

Ez a tendencia jól látható a fogyatékos emberek gazdasági aktivitás szerinti összetételében, mivel körükben sokkal jobban emelkedett az inaktív keresők aránya, mint a nem fogyatékos személyek között. Ez természetesen a korösszetétel módosulásából is következik, tekintettel arra, hogy a fogyatékos emberek körében az időskorúak aránya a nem fogyatékosokénál jobban emelkedett. A rokkantsági nyugdíjasok számának növekedése is hasonló tendenŹciát jelez, mivel a fogyatékos emberek között nagyobb volt e növekedés, mint amit a fogyatékosságban nem szenvedők körében tapasztaltunk.

Más megközelítésben a rokkantsági nyugdíjasok között 1990-ben 25 százalék volt a magukat fogyatékosnak tekintő emberek aránya, 2001-re ez a mulató 34 százalékra emelkedett. Figyelemre méltó, hogy még 2001-ben is a rokkantsági nyugdíjasok közel kétharmada nem jelezte, hogy fogyatékosságban szenved, mely részben azt jelentheti, hogy - főleg a fiatalabb korosztályoknál - a rokkantsági nyugdíjasok egészségi állapota nem olyan súlyos, hogy - ha lenne munka - ne tudnának elhelyezkedni.

A fogyatékos emberek gazdasági aktivitása a fogyatékosság típusától is függ. Nyilvánvaló, hogy főleg azok a fogyatékos emberek tudnak munkát vállalni, akiknek a fogyatékossága kevésbé súlyos. (Az más kérdés, hagy jól működő szociálpolitikai rendszerben meg kellene találni annak a módját, hogy minden fogyatékos embernek, aki képes valamilyen munkatevékenységre, legyen munkája, hiszen a rehabilitációban nagy szerepe van a munkavégzésnek.)

Az összevont kategóriákon belül a vakok (5,8 százalék), a mozgássérültek (6,3 százalék) foglalkoztatottsága volt a legalacsonyabb értékű, az értelmi fogyatékosok 7 százalékos aránya is az átlagnál alacsonyabb. Ugyanakkor a nagyothallók, illetve a gyengénlátók körében a foglalkoztatottak aránya 10,7, illetve 15,7 százalékot ért el. Általánosságban is figyelemre méltó, hogy a fogyatékos emberek döntő többsége valamilyen jövedelemmel - főleg nyugdíjból származóval - rendelkezik, ebből a szempontból az értelmi fogyatékosok vannak nehezebb helyzetben, mivel körükben legnagyobb az eltartottak aránya. (Ez természetesen azzal is összefügg, hogy ebben a kategóriában a legnagyobb a gyermekkorúak aránya, amit az is jelez, hogy az összes 0-14 éves fogyatékos gyermek közel 37 százaléka élelmi fogyatékos.)

Gazdasági aktivitás tekintetében az ország területileg erősen megosztott, a nyugati régiókban magasabb, a keleti régiókban alacsonyabb a foglalkoztatottság. Ez a megállapítás a fogyatékos és a nem fogyatékos emberek foglalkoztatottságára egyaránt igaz. A fogyatékos emberek körében a legmagasabb a foglalkoztatottak aránya a közép-magyarországi régióban (11,1 százalék) és a legalacsonyabb Észak- Magyarországon (6,3 százalék). Településtípus szerint vizsgálva az adatokat, míg a Budapesten lakó fogyatékosok 12,5 százaléka dolgozott, addig ez a mutató a községek esetében csak 6,7 százalék volt. Az alapvető különbség a város és község között van, mert a megyei jogú városokban lakó fogyatékosok 11,5 százaléka, a többi városban élők 8,9 százaléka talált magának munkát.

Ugyan kis létszámú, de a munka világában elhelyezkedni tudó fogyatékos személyek adatait elemezve megállapítható, hogy körükben is érzékelhetők azok az átalakulási folyamatok, melyek a foglalkoztatottak egészét jellemezték. A dolgozók foglalkozási főcsoport szerinti összetétele 1990 óta jelentős változást mutat. A foglalkoztatottak között a vezető, értelmiségi és egyéb szellemi foglalkozásúak aránya az 1990. évi 33-34 százalékról 2001-re 41 százalékra nőtt. E tendencia mögött az is meghúzódik, hogy az elmúlt évtizedben a foglalkoztatottak számának csökkenése - elsősorban a munkanélkülivé válás következtében - főleg a fizikai foglalkozásúakat érintette. A fizikai foglalkozásúak számának csökkenése egyben azt is jelzi, hogy az ország gazdasági szerkezete mindjobban a képzettek alkalmazósál igénylő gazdasági ágazatok, tevékenységek irányába mozdult el. (A nemzetgazdasági ág szerinti összetétel változása is mulatja ezt a tendenciát azzal, hogy a szolgáltatás jellegű ágakban foglalkoztatottak aránya az 1990-es évtizedben jelentősen megnőtt.)

A munkát találó fogyatékos emberek körében is lezajlottak ezek a folyamatok, 1990-ben közel 27 százalék, 2001-ben 37 százalék volt a szellemi tevékenységet folytatók aránya. Ebből a szempontból 1990-ben sokkal nagyobb volt a különbség a fogyatékos és nem fogyatékos emberek foglalkozási összetételében, mint 2001- ben. A fogyatékos emberek iskolai végzettségének alacsonyabb szintjével is összefügg, hogy körükben nagyobb azoknak az aránya, akik rövidebb betanulási időt kívánó egyszerűbb, segédmunkás jellegű munkakörökben dolgoznak.

A foglalkoztatottak összevont nemzetgazdasági ág, foglalkozási főcsoport és fogyatékosság szerint

Megnevezés	1990			2001
	Összesen	fogyatékos	nem fogyatékos	Összesen	fogyatékos	nem fogyatékos
Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás	15,6	16,1	15,6	5,5	6,5	5,5
Ipar, építőipar	37,6	46,2	37,5	32,9	38,1	32,8
Szolgáltatási jellegű ágazatok	46,8	37,7	46,9	61,6	55,4	61,7
Összesen	100	100	100	100	100	100
Vezető, értelmiségi foglalkozású	16,4	12,4	16,4	20,5	18,3	20,5
Egyéb szellemi foglalkozású	17,1	14,5	17,2	20,3	18,7	20,4
Szolgáltatási foglalkozású	8,6	5,6	8,7	15,8	11,3	15,8
Mezőgazdasági foglalkozású	4,1	4,4	4,0	3,1	4,3	3,1
Ipari, építőipari foglalkozású	40,1	40,3	40,1	31,5	33,3	31,4
Egyéb foglalkozású	13,7	22,8	13,6	8,8	14,1	8,8
Összesen	100	100	100	100	100	100

A fogyatékosság típusa is befolyásolja azt, hogy a fogyatékosok milyen jellegű munkát végeznek . Érthető, hogy az a kis létszámú értelmi fogyatékos réteg, amely még tud munkát vállalni, csak fizikai munkát végez. A munkát végző vakok körében viszont jelentős a szellemi tevékenységet, főleg irodai jellegű munkát végzők aránya (80 százalék).

A foglalkoztatottak több mint kétharmada hetenként 36-40 órát teljesít, vagyis lényegében a heti normális munkaidőben dolgozik. A foglalkoztatottak egytizede 41 órát vagy annál többet dolgozik, további egytizede olyan tevékenységet folytat, amelynek időigénye erősen változó; ezért a heti munkaidőt nem lehet egyértelműen megállapítani. A megkérdezett dolgozók csupán 6 százaléka mondta, hogy munkaidejének heti átlagos hossza 36 óra alatt marad. Ez azt bizonyítja, hogy a Nyugat-Európa számos országában elterjedt, és Magyarországon szintén régóta szorgalmazott részidejű foglalkoztatás csak szűk körben honosodott meg.

A fogyatékos emberek közül nagyobb az aránya azoknak, akik rövidebb, illetve kötetlen munkaidőben dolgoznak, mint a nem fogyatékos személyek. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a munkáltatók valamennyire figyelembe veszik a fogyatékosságból adódó munkavégzést befolyásoló egészségügyi tényezőket, és ily módon is segítik a fogyatékos emberek foglalkoztatottságát. Nyilvánvaló, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatottságának növelése oly módon is lehetséges lenne, hogy körükben tovább növekedjen a részmunkaidőben, illetve kötetlen munkaidőben foglalkoztatottak aránya.

A foglalkoztatottak szokásos heti munkaideje fogyatékosság szerint

Megnevezés	1-20	21-39	40	41-X	Kötetlen	Ismeretlen
	óra
Fogyatékos	9,4	14,1	53,6	8,3	11,8	2,9
Nem fogyatékos	2,3	4,7	69,6	10,3	10,1	3,6

Forrás: Dézsi Betti:Tanulmány az Országos Fogyatékosügyi Portálhoz, 2004

Ugrás a lap tetejére

---

JEGYZET 5

Mennyiben változtat az esélyegyenlőségi törvény a fogyatékossággal élő magyar állampolgárok helyzetén?

1. A jog szempontjából

Nagy biztonsággal állítható, hogy a törvény minden rendelkezésének van, illetőleg lesz hatása a sérült emberek életére. Mindenekelőtt az a tény, hogy törvényi szinten rendelkeznek az említett célcsoportról, kiemeli magát a törvényalkotás hátterében rejlő problémát, azaz életük nehézségeit. Az eddig hatályban lévő jogszabályok egyike sem, és a társadalmi gyakorlat sem tekintette alapeszméjének a fogyatékos emberek önállóságát, az önálló életvitel lehetőségét, az önálló életvitel megteremtésének reális feltételeit, a fogyatékos emberek egyéni szükségleteit. Az esélyegyenlőségi törvény előtti szabályozás nem tekintette alapvető jognak azt sem, hogy a fogyatékos embereknek joguk van saját környezetükben, a helyi társadalom tagjaként részt venni a társadalom életében. A belső jogharmonizáció szempontjából is jelentős, hogy a jogokat világosan, egyértelműen garantáló törvény született, hiszen korábban számos, az említett csoporttal szemben hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabály volt hatályban a magyar jogrendszerben. A törvény folytán biztosra vehető, hogy a jövőben velük szemben diszkriminatív típusú vagy ilyen hatással járó jogszabály vagy alsóbb szintű intézkedés nem születik.

Ezek fontos dolgok, már csak azért is, mert 1999. május elsején hatályba lépett az 1997-es Amszterdami Szerződés, amely immár elsődleges jog formájában tilt meg bármiféle hátrányos megkülönböztetést a fogyatékossággal élő személyekkel szemben az Európai Unión belül. Ezt a tényt az Európai Unió 38 millió fogyatékossággal élő polgára, az ő szervezeteik nagy ovációval fogadták, kiemelve, hogy végre megszűnik majd az a helyzet, amiben ők láthatatlan polgároknak („invisible citizens”) érzik, tudják magukat.

2. A Program jelentőssége

Sorolhatnánk itt a törvény számos fontos újítását, ezek közül azonban elegendőnek látszik néhány, fontosabb tény kiemelése, elsőként az Országos Fogyatékosügyi Programé. Kifejezetten nagy jelentősége van annak, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a törvény hatálybalépését követő minden negyedik esztendőben szembe kíván és szembe is fog nézni a fogyatékossággal élő népesség problémáival, és igyekszik majd azon dolgozni, s ennek érdekében akár további nagy jelentőségű jogszabályokat is hozni, hogy az érintetteknek csökkenjenek a nehézségei, s hogy kiegyensúlyozottabb, önállóbb életet élhessenek a magyar társadalom egyenrangú tagjaiként.

3. A Tanács jelentősége

Sokévi küzdelem és várakozás után végre létrejött egy felső szintű lobby-testület. A Tanács elnöke a Szociális és Családügyi Miniszter, s tagjai között helyet kapnak a szempontunkból legfontosabb tárcák magas szintű képviselői, de ötven százaléknál nagyobb arányban maguknak az érintetteknek, azaz civil szervezeteknek és az országos szervezeteknek a képviselői. Néhányan talán azt gondolják, hogy hiszen bizottságból már van elég, ezzel kapcsolatban azonban érdemes figyelembe venni, hogy az ENSZ-nek 1991 óta létezik már ajánlása, amelyben éppen ilyen országos testület létrehozását javasolja a tagállamoknak. De érdemesnek tűnik annak figyelembevétele is, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács elvileg bármit napirendjére tűzhet, ami a sérült emberek életével kapcsolatos. Megtárgyalhat születőben lévő jogszabályokat, vagy akár súlyosan diszkriminatív eseteket is, ezekről döntéseket hozhat, és lépéseket tehet ellenük.

4. A közérdekű kereset (actio popularis) problémája

A Polgári Perrendtartás legújabb, 1999-es módosítása ugyanis a következőket mondja ki: „170. § (1) A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI-os törvény 25. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki: (6) A fogyatékos személyek jogszabályban biztosított jogait megsértővel szemben az Országos Fogyatékosügyi Tanács, illetve a fogyatékos személyek országos érdekképviseleti szervezetei pert indíthatnak a fogyatékos személyeket megillető jogok érvényesítése érdekében abban az esetben is, ha a sérelmet szenvedett fogyatékosok személye konkrétan nem állapítható meg.” Ennek az új jogszabályelemnek a megítélése ma még vitatott a hazai jogászok köreiben. Az egyik megközelítés szerint megszületett a magyar jogrendszer sokak által régóta várt és különösen nagy jelentőségű új eleme: az actio popularis, azaz a közérdekű kereset jogintézménye. Van, aki úgy véli, hogy ez még messze van attól, amit hosszú távon a közérdekű kereset jogintézményétől valóban várnánk. Ráadásul maradt néhány megoldatlan kérdés. Az egyik az, hogy ha a Tanács nem önálló jogi személy, akkor miképpen indíthat keresetet. Ki képviseli, mondjuk, egy perben? Másrészt a Polgári Perrendtartás csak használja az "országos szervezetek" fogalmat, azonban annak tartalmát nem tisztázza, mivel a „fogyatékos személyek országos szervezetei” a magyar jogrendben nem, illetőleg csupán a jogalkalmazásban szerepelnek. Akárhogyan is, eddig fogyatékossággal élő ember ügyében egyedül az ügyvédje vagy ő maga járhatott el. Nem kell különösen hangsúlyozni, hogy sok ilyen per nem zajlott az elmúlt évtizedek során. Hiszen a magyar társadalom peremén, hátrányos helyzetben élő fogyatékos-populáció tagjai kevéssé engedhetik meg maguknak egy esetleg elveszített per költségeinek luxusát. Ezért azután talán egy kézen megszámlálható az ilyen típusú perek száma. Mostanra azonban már az Országos Fogyatékosügyi Tanács és az országos szervezetek is indíthatnak keresetet az ő érdekükben.

A törvény meghozatala óta eltelt időszak eredményei

A legfontosabb eredmény: egy országos testület - az Országos Fogyatékosügyi Tanács - keretei között, csaknem az összes szaktárcát képviselő magas szintű kormánytisztviselők, a kormány egyik tagja elnökletével magukkal a sérült emberekkel és képviselőikkel, illetőleg a civil szféra reprezentánsaival folyamatosan együtt dolgoznak a fogyatékossággal élő magyar lakosság problémáinak megoldásán.

A törvény megvalósítása érdekében a törvény felhatalmazása alapján 1999. január 19-én alakult meg az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A Tanács által elfogadott Országos Fogyatékosügyi Programot a kormány és az Országgyűlés is elfogadta. A Program első fejezete a Program általános céljait és elveit határozza meg. A lefektetett elvek szakmai szabályokban, a szolgáltatások megszervezésében, a hozzáférés biztosításában érvényesítendő elvek. Ezek a következők: a prevenció elve, a normalizáció elve, az integráció elve, az önrendelkezés elve, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az előnyben részesítés kötelezettségének elve, a rehabilitáció elve.

A Program a fogyatékos személyek számára nyújtott szolgáltatások és ellátások legfontosabb céljait is rögzíti. Ezek a célok az ő szükségleteikből kiindulva azon általános követelményeket rögzítik, amelyeket minden szolgáltatás biztosításakor érvényesíteni kell. Ezeket a követelményeket már nem csupán az intézményben élőket érintő szolgáltatásoknál kell érvényesíteni. A követelményrendszer alapjainak meghatározásával így az állami felelősséget lehet oly módon meghatározni, hogy az a fogyatékosság alapján meghatározott szolgáltatások teljes körére kiterjed.

A jelzett követelményeket az intézményben élők esetében is érvényesíteni kell, ahogyan az önrendelkezés elvét is, melynek ki kell terjednie a személyes mozgás és szabadidő feletti rendelkezésre. Az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása meghatározó lehet a jövőben a területi egyenetlenségek megszüntetésében, de a szakmai minőségi követelmények terén is. Az önrendelkezés elvének vagy a normalizáció elvének megfogalmazása - hasonlóan a többi, a Programban szereplő elvhez - az esélyegyenlőségi törvény által meghatározott jogokat teszik konkrétabbá, és megteremtik annak alapját, hogy a szociális és rehabilitációs szolgáltatások valóban a fogyatékos ember önállóságát, a társadalomba való integrálódását szolgálják.

Mostanra világossá lett, hogy a rehabilitációs szolgáltatások állami finanszírozási rendszerét , működtetési módját, a szolgáltatások tartalmát, struktúráját a Program során kell a fogyatékos emberek szükségleteihez igazítani, az integráció és az önálló életvitel követelményeinek megfelelően korszerűsíteni. Ez, a jogi szabályozáson túl, az intézmények eljárási és működési módjának meghatározásában, kialakításában nem kis feladatot jelent a jövőben. Ennek megvalósítása során a közigazgatásban dolgozó szakemberek mellett a különböző szakmák képviselőin kívül szükség lesz a civil szervezetek és a fogyatékos embereket képviselő szervezetek együttműködésére.

Egyes területeken például a munkaerőpiaci rehabilitációban ennek az együttműködésnek igencsak biztató jelei láthatóak, más területeken nehezebben alakul ki az együttműködés. A Tanács törvényben meghatározott szerepe szerint legális és az eddigieknél hatékonyabb terepet biztosít a fogyatékos emberek és civil szervezetek számára a fogyatékossággal élő személyeket érintő döntések meghozatalában.

A szükségleteknek megfelelő, adekvát szolgáltatások megteremtése az esélyegyenlőségi törvényben a Program fontos célja és egyben feladata. A Programban foglalt fejlesztések megvalósítása azzal a pozitívummal is járhat, hogy más területeken, más célcsoportok esetében is segít megfogalmazni, megjeleníteni az érintettek igényeinek megfelelő szolgáltatások iránti igényt. Így a Program hosszú távon progresszív szerepet tölthet be a szociálpolitika fejlesztésében is.

Forrás: Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult.. (Egy egykori törvényalkotó műhelymunka tanulságai és folyományai)

Ugrás a lap tetejére

---

JEGYZET 6

Kategorizáció → Sztereotípia→ Előítélet→ Diszkrimináció
(Simonovits Bori)

Kategorizáció: a megismerés egyik legalapvetőbb eljárása, amelynek során a jelenségeket osztályozzuk aszerint, hogy bizonyos jegyek előfordulnak-e bennük, vagy nem. Ebből következik, hogy ezek olyan általánosítások, amelyek nélkül lehetetlenné válna számunkra a legegyszerűbb tények tudomásul vétele is. (Allport)

• Funkciója: „Megismerési térkép” létrehozása
  • környezetünk áttekinthetővé és azonosíthatóvá válik,
  • csoportközi viszonyokban: «mi» és «ők» elkülönítése
• Diszfunkciója:
  • Leegyszerűsítés, általánosítás
  • csoportközi viszonyokban: saját csoport és idegen csoport közötti értékkülönségek feltételezése; saját csoport értékeinek felértékelése

Sztereotípia: kategorizációra épülő megállapítások, amelyek különféle társadalmi nagycsoportok jellemzőnek tartott tulajdonságaira vonatkoznak, nagyfokú közmegegyezésen alapulnak és időben tartósak. (pl.: az olaszok szenvedélyesek; zsidók pénzsóvárak stb.) (Walter Lipmann klasszikus, empirikus kutatásai, kísérletek: Katz, Braly, 1979 )

• Funkciója:
  • Gyors tájékozódás, felszínes de könnyű eligazodás
  • Szociológia funkciója: Csoportközi viszonyokban fenálló egyenlőtlenségek igazolása. (pl. «a romák azért nem dolgoznak, mert lusták»)
• Diszfunkciója:
  • Leegyszerűsítés, általánosítás, előítélet, diszkrimináció alapja

Előítélet: Az előítéletek ellenállnak a tapasztalatnak és a józan megfontolásnak, és akkor is ragaszkodunk hozzájuk, ha valóságérvényüket megcáfolják. „Az előzetes ítéletek akkor válnak előítéletekké, ha az újonnan feltárt ismeretek nem képesek változtatni rajtuk” (Allport, 1977)

• Szociológiai funkciója: a társadalom tagjai számára olyan közös értelmezési, tudásszervezési keretet ad, mint pl. a nyelv. Az előítélet a saját tárgyáról a vakhit biztonságával megtámogatott egészleges képet ad.

• Csoportközi előítélet: az előítélet tárgya az emberek egy speciális csoportja, amelynek veszélye hogy a diszkrimináció alapjává válhat
  • Tajfel (1980) megkülönbözteti a csoportközi előítéleteket aszerint, hogy a csoporthoz tartozás az egyén számára
    • adott, nem változtatható (pl. bőrszín, etnikum, nem)
    • választott értékek, nézetek, vélemények alapján (pl. szubkulturák)
• Az előítéletes attitűd három komponensből tevődik össze, ez a három dimenzió nem feltétlenül jár együtt:
  • kognitív: ismeretek, nézetek
  • affektív: érzelmi komponens
  • viselkedéses: diszkriminációra való hajlam
• A három komponens nem feltétlenül van összhangban: a helyzet, amelyben az attitűd megnyilvánul mindig sokkal összetettebb, mint az attitűd tudati tartományában rejlő séma.
  Példa: LaPiere vizsgálat, USA, 1930-as évek: két kínai diákkal végig utazta az USA nyugati partvidékét; 66 szállodában szálltak meg és 184 étteremben ettek ? csak elenyésző számban tapasztaltak negatív attitűdöket; nem sokkal később levélben érdeklődött ugyanazoknál a szállodáknál, és éttermeknél, hogy fogadnák-e a kínai látogatókat és 90%-ban elutasították!

A diszkrimináció tehát az előítélet legsúlyosabb formája.

Ugrás a lap tetejére

---

Az „Európai Unió szociálpolitikai dimenziói” című képzés értékelése

Az „Európai Unió szociálpolitikai dimenziói” szociális munkások számára szervezett 48 órás képzés (24 óra elmélet; 24 óra gyakorlati pályázatíró képzés). A képzés célja volt, egyrészről hogy a résztvevők megismerjék az Unió szociális rendszerét, annak legfontosabb összetevőit, másrészről pedig, hogy képesek legyenek az EU által társfinanszírozott pályázati felhívásoknak megfelelő projektek és pályázatok teljes körű elkészítésére. A képzésre 45 fő jelentkezett. A képzést 33 fő kezdte el, melyből 31 fő szerzett végzettséget (5 férfi, 26 nő) és kapott a képzés elvégzését tanúsító oklevelet.

A képzés befejezésekor elégedettségi vizsgálatot végeztünk, amely kiterjedt a szervezésre, a tárgyi feltételekre, a tananyag tartalmára, a képzéshez választott módszerekre, és az oktatókra - a kérdőívet mellékeljük. A képzésen résztvevőket arra kértük, hogy név nélkül töltsék ki a kérdőívet, amely kilenc olyan kérdést tartalmazott, amelyen 1-től 5-ig volt lehetőségük értékelést adni. Ezt egészítette ki három szöveges értékelés. A kérdőívet összesen 22 hallgató töltötte ki.

A kilenc skála típusú értékelés eredményeit, az egyes kérdésekre született válaszokat az alábbiak szerint foglaljuk össze:

A hallgatók szerint a szervezettség tekintetében a képzés 97%-ban volt jól szervezett és véleményük szerint az ott halottak 94%-ban megegyeztek a meghirdetett célokkal.

Úgy értékelték, hogy a találkozások során csak 70%-ban jutott elég idő a kérdések feltételére és az ehhez kapcsolódó vitákra. A képzés értékelésében ez a szempont kapta a legkevesebb pontszámot.

A válaszolók 77%-ban számoltak be arról, hogy sokat tanultak a képzésen, és mintegy 88%-ban ajánlanák azt más kollégáik részére is.

A szakmai tapasztalatszerzést 79%-ban tudtuk támogatni képzésünk lebonyolításával, az előadók magyarázási készsége pedig 95%-ban volt eredményes.

A megvalósítók számára egyik leginformálisabb visszajelzés ugyanakkor az előadók felkészültségével kapcsolatos állásfoglalásban tükröződik. A résztvevők szerint ez az érték 99%-os volt.

A képzés hangulatát 95%-ban tekintették oldottnak, barátságosnak.

A szöveges értékelés tekintetében többen jelezték, hogy szívesen vennének részt a képzés folytatásán. Többek szerint a gyakorlati részt bővíteni kellene, hogy még több hasznosítható információhoz juthassanak a pályázatíráshoz kapcsolódóan.

Budapest, 2005. június 2.
Wittmann Boglárka
képzési felelős

Ugrás a lap tetejére

---

Tájékoztató - Lépések Program

TÁJÉKOZTATÓ

Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete, 5600 Békéscsaba Kölcsey út 27. valamint a Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért, 1032 Budapest, San Marco út. 76. a Civil szervezetek és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtása c. és az Átmeneti Támogatási Program által finanszírozott pályázati felhívás eredményeként valósítja meg a

„Lépések Program”
a fogyatékossággal élő emberek jogainak fejlesztéséért és érvényesítéséért

A program időtartama: 2008. október 1. - 2009. szeptember 30.

A projektünk célja a megkülönböztetés elleni fellépés a fogyatékossággal élő emberek jogainak fejlesztésében és érvényesítésében. Legfőbb célunk, hogy segítsük, képessé tegyük és tudatosítsuk a fogyatékossággal élő emberekben, hogy nekik is joguk van a diszkrimináció nélküli élethez, a jogorvoslathoz. A fogyatékossággal élő emberek nem tudnak élni, illetve nincsenek tisztába alapvető jogaikkal, így hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.

A diszkrimináció elleni küzdelem elősegítése érdekében az alábbi tevékenységeket és szolgáltatásokat kívánjuk megvalósítani:

• jogi segítségnyújtás
• szolgáltatások közvetítése
• tudatosság növelése, (nyilvánosság és a diszkrimináció által érintettek tájékoztatása), hiszen a diszkrimináció sok áldozata nincs tudatában jogainak, és annak, hogy mit tehet, vagy hová fordulhat segítségért.
• esélyegyenlőségi koordinátorok képzése (információnyújtás, segítségnyújtás, felvilágosítás, alternatív megoldások és a párbeszéd elősegítése érdekében)
• szakmai képzések, előadások a diszkriminációt „elkövetők” részére (egészségügy, oktatás-képzés, foglalkoztatás, rehabilitációs szolgáltatások területéről)
• konzultáció (fogyatékossággal, élő személyekkel, szervezetekkel)
• diszkriminációs esetek feltárása, nyilvántartása
• tájékoztató, információs anyagok,- kiadványok elkészítése
• szervezetfejlesztés
• nyilvánosság biztosítása

Eredményt várunk:

• A hátrányos megkülönböztetéshez, diszkriminációhoz „szokott” társadalmi gondolkodásmód formálásában.
• A diszkrimináció által érintett fogyatékos emberek részére nyújtott szolgáltatások, képzések, felvilágosító kiadványok képessé teszik az egyént a jogérvényesítésre.

---

Kedvezményezett:Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért Szerződésszám: 2006/018-176.03.01.0004

A projektet támogatta az Európai Unió.

A projektet támogatja a Magyar Köztársaság.

Ugrás a lap tetejére

---

Önálló élet Személyi segítés
Avagy
Lehetőség az önmegvalósításra

Az önálló élet fogalmának meghatározása

Az Önálló Élet helyett újabban egyes országokban az Önrendelkező Élet fogalmát használják. Ez a fogalom jobban kifejezi, mit is jelent önállóan élni.

Önrendelkező módon élni nem azt jelenti, hogy amennyire csak lehet függetlenek, vagyunk, hanem azt is, hogy mi döntjük el mikor, hol és kitől kapjuk meg azt a személyi segítséget, melyre fogyatékosságunk miatt van szükségünk.

Az önrendelkező élet számunkra nem azt jelenti, hogy például napjaink jórészét öltözködéssel, meg vetkőzéssel töltjük minden erőnket felhasználva, mivel ez csak így lenne lehetséges, hanem azt, hogy mi döntjük el, mely prioritásokat határozunk meg életvitelünkben, és mi szervezzük meg a számunkra szükséges személyi segítséget, illetve mi magunk határozzuk meg, hogy a személyi segítség mely dolgokra terjedjen ki.

Hogy mennyire legyünk függetlenek, önállóak, az tőlünk, fogyatékos emberektől, saját elhatározásunk függ és nem az intézettől, mellyel függőségi viszonyban vagyunk. A lehető maximális önállóságra tanítás, vagyis a "normális" ideáljához való adaptálás a rehabilitációt végző intézetek célja. Ez a cél nem felel meg az Önálló Élet filozófiájának.

Az Önálló Élet mozgalom iránt elkötelezett sérült emberek azért harcolnak, hogy magát a társadalmat adaptálják a fogyatékos emberek szükségleteihez az egyenlő esélyeket szem előtt tartva és küzdenek a fogyatékos embernek egy kívülről megadott normalitás ideáljához való adaptálási szándék ellen, amely saját identitásuk megtagadására kényszeríti őket.

Önrendelkező életfelfogásunk adottságainkból, lehetőségeinkből indul ki és nem veszteségeinkből. Hogy egyenjogúsításunk folyamatát biztosítsuk, az Önálló Élet programjai az úgynevezett "sorstársi tanácsadás" módszerét alkalmazzuk. Ez annyit jelent, hogy az erre kiképzett, már önálló életet élő, (súlyos) fogyatékos emberek tanácsadást, támogatást nyújtanak a hozzájuk forduló szintén (súlyos) fogyatékos emberek részére önálló életvitelük elősegítése érdekében.

Azon szervezeteknek, amelyek használni szándékoznak az „önrendelkező élet” kifejezést, az alábbi elveket kell garantálniuk:

• A döntéseket a fogyatékos szervezeti tagok hozzák
• A szervezetet fogyatékos emberek irányítják és képviselik
• A szervezet tevékenysége hozzáférhető minden fogyatékos ember számára etnikai hovatartozása, ill. fogyatékosságának fokára való tekintet nélkül
• Nem szabad senkit sem függőségben tartani, vagy diszkriminálni szükségletei, személyi segítségre szorultsága miatt. A fogyatékos emberek saját maguk ellenőrzik a személyi segítséget, melyre szükségük van.

Az Önálló Életvitel Mozgalom alapelvei:

• Az Önálló Életvitel Mozgalom alaptétele, hogy mindenkinek megvan az a potenciális adottsága, hogy egyre függetlenebb életet éljen. Még a legsúlyosabban fogyatékos egyén is lehet független, abban az értelemben, hogy ellenőrzése alatt tarthatja életét. Természetesen ehhez segédeszközök, segítők és befogadó kész társadalom szükséges.


• A fogyatékos embereknek a legteljesebb mértékben integrálódniuk kell a társadalomba.- A fogyatékos ember saját kezébe helyezi vissza saját életének irányítását, vagyis önmaga hoz döntéseket saját sorsa felől, amiért felelősséget is vállal, akárcsak a társadalom többi felnőtt tagja.


• Maguk a fogyatékos emberek azok, akik tudják, hogy mire van szüksége egy fogyatékosnak és ők azok, akik a felmerülő problémákat a leghatékonyabban képesek megoldani.


• A felmerülő szükségletekre a leghatékonyabb válaszokat egy fogyatékosok által irányított szervezet szolgáltatásai képesek biztosítani.


• A független életvitel a növekvő öntudat és a jogosság folyamata, mely lehetővé teszi a sérültek minden korosztályának és bármilyen fogyatékossággal bíró személynek azt, hogy elérje az esélyegyenlőséget és minden szempontból teljes jogú részvételt a társadalomban.


• Ahhoz, hogy egy fogyatékos személy független életvitelt és alapvető önbizalmat szerezzen, biztonságos gazdasági alapot kell magáénak tudni. Biztosítani kell számára az élet alapfeltételeit: az élelmet, a ruházkodást, az egészségügyi ellátást, a segédeszközöket, a személyi segítő hálózatot, az oktatást, a foglalkoztatást, a kulturális és fizikai környezetet, a tájékoztatást, a kommunikációt, a szexualitáshoz, a házasságkötéshez, a gyermekekhez, valamint a békéhez való jogot.


• A fogyatékos embernek bele kell folynia a kutatásokba, fejlesztésekbe, döntéshozatalokba, a tervezésbe az életüket érintő minden szinten.

Az Önálló Életvitel Mozgalom célkitűzései:

• az antidiszkrimináció,
• demedikalizáció,
• dezinstitucionalizáció,
• ellenőrzés szervezeteik felett,
• a szolgáltatások önigazgatása,
• a „peer” (sorstársi illetve egyenrangú) tanácsadás,
• a hálózati munka, melynek során az Önálló Életvitel Mozgalom szervezeteinek az alábbi elveket kell követni:
  • aktív tevékenység a fogyatékos emberek teljes jogú és egyenértékű társadalmi részvételéért, függetlenül fogyatékosságának fajtájától, mértékétől, nemétől, korától, lakóhelyétől, etnikai hovatartozásától, szexuális beállítottságától, vallásától, a fogyatékos ember önálló életének mindenáron való megteremtése,
  
  
  • az információkhoz való hozzáférés biztosítás mindenki számára és minden eszközzel, az önálló életvitel támogatása tanácsokkal, képzési formákkal.

A fentiekből is kitűnik, hogy az Önálló Életvitel Mozgalom erősen radikális szemléletű, forradalmian új eszméket fogalmazott meg, az addigiaktól eltérő szemléletet tükrözött és új elvárásokat fogalmazott meg a fogyatékos emberek számára. A mozgalom vitathatatlan értéke, hogy hatalmas változást indított el, amely a fogyatékos emberek önállósodási törekvését segítette elő alapfeltételeként annak, hogy emberként, állampolgárként, a társadalom egyenrangú tagjaként élhessen.

A mozgalom segítette a fogyatékos embereket abban, hogy belső igényből fakadóan cselekedjenek annak érdekében, hogy szükségleteik kielégítése által olyan életminőséget biztosítsanak saját maguk számára, amellyel függetleníthetik magukat másoktól, felelősséggel dönthetnek saját sorsuk felől. A függetlenség nem azt jelenti, hogy mindent önmaga végez, hanem fizikai állapotából adódóan segítséget is igénybe vesz, a tudatos életvezetés, cselekedeteinek végrehajtása érdekében.

Mindezekből kiviláglik, hogy az önálló életvitel mérföldkő volt a fogyatékos emberek szempontjából, hiszen elvével, filozófiájával az addigiaktól homlokegyenest eltérő szemléletet sugározott. Segítségével tudatosulhat az egyénben, hogy rendelkezhet életével, lehetősége van a döntésre, a választásra, beleszólhat élete alakulásába. Az új ideológia által megváltozhat önmegítélése, elutasítatja a beteg-páciens szerepet, egyenrangú állampolgárként élhet, aki ugyanolyan szabadságjogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint bármely más egyén. A mozgalom segítségével bizonyíthatóvá vált, hogy összefér egymással két olyan ellentétes fogalom, mint a súlyos fogyatékosság és az önállóság.

Összefoglalva: A fogyatékos ember integráns része a társadalomnak, a fogyatékossága csak annyit jelent, hogy különböző technikai eszközöket kell használnia sérült funkciói kompenzálására, és igénybe kell vennie olyan szolgáltatásokat, amelyek céljai megvalósításában, az elmélet gyakorlati végrehajtásában, mivel elképzelései, tevékenységei többsége csak külső segítséggel valósulhat meg. Önrendelkezési joga csak olyan mértékben realizálódik, amilyen mértékben ezt kikényszeríti a társadalomtól. Az önálló életvitel vállalása nem könnyű feladat, hiszen a fogyatékos embernek szembe kell fordulnia az eddigi társadalmi tradíciókkal, szerepelvárásokkal, fel kell vállalnia egy nagyon tudatos életvezetést, viselkedési formát, szembesülnie kell saját korlátaival, lehetőségeivel, képességeivel, tudni kell jó vagy rossz döntéseket hozni és felelősséget vállalni azokért. Képesnek kell lenni kapcsolatteremtésre, megfelelő kommunikációra, konfliktus- megoldásra, irányításra. Meg kell tanulnia gazdálkodni, önállónak, függetlennek lenni, mások által elismerten hozzájárulni a közösség értékeihez. Az önálló életvitel tehát nemcsak eszme, hanem tudatos életforma is. Elsősorban személyes életvezetés, amelyhez igénybe veszi a fogyatékos ember a társadalom által biztosított lehetőségeket és feltételeket, miközben folyamatosan küzd azért, hogy a feltételek bővüljenek, javuljanak. Az Önálló Életvitel Mozgalomban a fogyatékos egyén küzd saját életminőségének javulásáért, miközben másokkal együttműködve közreműködik abban, hogy a többi fogyatékos ember számára is kedvező változások menjenek végbe a társadalomban.
Az eddigiek alapján felmerül az a kérdés, hogy hogyan valósítható meg az önálló életvitel? Az önálló életvitel elsősorban az egyénnek szóló lehetőség, amely megannyi apró lépés sorozataként fogható fel. Első és legfontosabb, hogy belső igénye legyen az egyénnek az egyenértékű, független életre, képes legyen dönteni arról, hogy vállalja mindazt a küzdelmet, ami döntésével együtt jár.

Vállalni kell a sikereket, a kudarcokat, a különféle megpróbáltatásokat, bizonyos esetekben a meg nem értést, feladni a kényelmes biztonságot, amit az addigi kiszolgált és kiszolgáltatott helyzete nyújtott számára, vagyis vállalni a jogot az élethez minden küzdelmével és szépségével. Az önálló életvitelhez vezető út talán legnehezebb szakasza eddig a döntésig eljutni, hiszen fel kell ismernie, hogy annak fejében, hogy van mit ennie, van hol lakjon, van ruhája és gondoskodnak róla, elveszik tőle annak lehetőségét, hogy ő határozza meg mit egyen, milyen ruhát vegyen fel, milyen legyen a környezete, mikor és milyen programot tervezzen magának.
Az állandó kiszolgálás miatt nem ismeri a mindennapi élet folyamatát, nem tudja, hogy mi mennyibe kerül, mit, hol és hogyan kell intézni, hogyan kell vásárolni, közlekedni, vagyis nem szerez saját tapasztalatokat.
Eddig a felismerésig nagyon nehezen lehet eljutni, megfelelő ismeretek és külső segítség nélkül semmiképpen nem megy, de még ennél is nehezebb annak a döntésnek a meghozatala, amely során az egyén az önálló életet választja. A döntés fordulópont a fogyatékos ember életében, de ha eljutott idáig, akkor az önálló élet kialakítása az előzőekhez képest egyszerűbb feladat.

Az önálló élet igénye olyan szükségleteket vet fel, amelyek kielégítése nélkül nem valósulhat meg ez az életforma. Az önálló élet belső és külső feltételeit a következőképpen lehet összegezni:

Belső feltétel
Független gondolkodásmód: már szóltam róla, hogy erre a szintre eljutni a legnehezebb, de ez az a lépés, amely nélkül nem lehet elindulni az önálló életvitel útján. Ez az a döntés, amely elsősorban az egyén személyiségétől és igényétől függ.

Külső feltételek
Ebbe a kategóriába tartozik mindaz, ami igénybe vehető az önálló élethez, amit a külső mikro- és makro- környezetet biztosít a fogyatékos ember számára.
Ide tartoznak mindazok a szolgáltatások, amelyeket az Önálló Életvitel Központok nyújtanak, illetve azok, amelyeket társadalomnak kell biztosítani, és amelyeket a szűkebb környezettől vehet igénybe a fogyatékos egyén.

Makro-környezet:

• megfelelő egészségügyi ellátás,
• a szükséges rehabilitáció biztosítása,
• a megfelelő technikai, műszaki segítség,
• a megfelelő lakókörnyezet, a szükségleteknek megfelelő kialakítással,
• megfelelő anyagi fedezet a megélhetéshez,
• megfelelő anyagi fedezet a különkiadások kompenzálására (hátránykompenzáció),
• a mozgásszabadság minden formája,
• megfelelő oktatás (fő szempont az integráció, csak szükség esetén speciális oktatás),
• megfelelő képzés, a legjobb lehetőségeket kínáló foglalkoztatáshoz,
• megfelelő munkalehetőség (fő szempont az integráció, csak szükség esetén speciális foglalkoztatás),
• személyi segítés,
• szükség esetén segítségnyújtás.

Mikrokörnyezet:

• család, barátok, rokonok, ismerősök által igénybe vehető segítség

Személyi segítés
A személyi segítés megvalósításához szükség van mindazokra az ismeretekre, amelyeket az önálló életvitel bemutatása során említettem, hiszen filozófiájának, elvének és a fogyatékos emberre gyakorolt hatásának ismerete nélkül a személyi segítés, mint szolgáltatás elképzelhetetlen.
A segítőnek ismernie, elfogadnia és tiszteletben kell tartania a fogyatékos egyén önállósodási törekvését és a segítő támogatásával, kell biztosítani annak megvalósulását.
Tisztában kell lennie azzal, hogy a segítettje számára az önállóság csak abban az esetben érhető el, ha függetlenedni tud fogyatékosságának fajtájától és súlyosságától és ez az a fő feladat, amiben neki segítséget kell nyújtani.
Tudomásul kell vennie, hogy adott esetben a fogyatékos személy kellő akarattal és ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy saját életét megfelelően irányítsa és életvitelében kellő döntési képességgel, bír.
Csak a felkészültséggel válik alkalmassá a segítő arra, hogy a fogyatékos egyén egyenrangú partnere legyen, aki elfogadja szükségleteit és segíti annak kielégítését, aki elismeri, hogy a fogyatékos ember az, aki a legkompetensebb abban, hogy neki mire van szüksége, ő szakértő saját dolgában.
A személyi segítőnek tudomásul kell vennie, hogy az önrendelkező ember képes eldönteni azt, hogy számára mi a fontos, még abban az esetben is, ha az a hagyományos elvárásokkal, a rehabilitáció elveivel ellentétes, vagyis nem az a cél, hogy az egyén önellátó legyen, hanem az, hogy ő dönthessen azokról a prioritásokról, amelyek számára fontosak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a személyi segítőnek abszolút elfogadónak, kiszolgálónak vagy rabszolgának kell lennie, aki fogyatékos egyén minden igényét maradéktalanul kielégíti, vélemény és gondolkodás nélkül végrehajtja minden utasítását. Erről szó sincs, csak abban kell segítséget nyújtani, amit közös megegyezés során, egyenlő részvétellel és elfogadással hajtanak végre. A feladatok megvalósításában a segítettnek a lehetőségeihez mérten aktívan kell részt vennie.
A személyi segítés filozófiájához tartozik, hogy - amikor csak lehet - ne a segített helyett végezzék a feladatokat, hanem olyan feltételeket teremtsenek, amelyben a fogyatékos személy saját életét aktívan élheti. Például az ügyintézés vagy vásárlás esetén nem helyette, kell eljárni a hivatalba vagy bevásárolni az üzletben, hanem lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy az egyén eljusson a hivatalba vagy az üzletbe.

A fogyatékos ember önálló életvitelének megvalósításához személyi segítő biztosítását az Önálló Élet Mozgalom vetette fel, majd később a strasbourgi konferencián (1989. április 12-14.) határozatként mondták ki, hogy „a személyi segítés szociális szolgáltatás, az önálló élet bázisa”.

Az ENSZ - Világ-akcióprogramjának 115. §-a is kimondja, hogy a tagállamoknak támogatniuk kell a segítő szolgálat létrehozását annak érdekében, hogy a fogyatékosok számára lehetőleg önálló életet valósítsanak meg a társadalomban és lehetőségük legyen ezen szolgálat önálló fejlődéséhez és igazgatásához. A Disabled People's International (DPI: Disabled People's International = Fogyatékos Személyek Világszövetsége) nemzetközi rokkant politikája is foglalkozik e kezdeményezéssel, mint a fogyatékos emberek önállóságát és egyenjogúságát biztosító feltétellel.

Mind az ENSZ, mind a DPI határozat kimondja, hogy:

• A személyi segítő szolgálat igénybevétele emberi és állampolgári jog. A szolgálatnak minden korú és minden típusú fogyatékossággal jellemezhető embert szolgálnia kell szükséglet szerint függetlenül anyagi helyzetétől, családi állapotától és a családban elfoglalt helyétől.
• Lehetővé kell tenni, hogy választhasson különböző életmódok között.
• A személyi segítő szolgálat segítségével képessé kell tenni a fogyatékos embert, hogy az élet minden színterének részese lehessen.
• A szolgáltatásoknak állandóan rendelkezésre kell állnia napi 24 órában a hét minden napján.
• Ki kell terjednie a testi ápolásra, kommunikációra, háztartásra, valamint a mozgásban, tanulásban, munkában és egyéb helyen felmerülő segítségre.
• Anyagi fedezetet kell biztosítani, a használó és segítő megfelelő képzésére.
• A rendelkezésre álló eszközöknek biztosítani kell a segítő reális piaci bérezését és az egyéb járulékos költségeit.
• Az eszközöket központilag törvényesített forrásból kell biztosítani, mely kommunális különbség nélkül mindenkinek kifizethető. A szolgáltatás nem számít adóköteles jövedelemnek, és nem lehet más szolgáltatáshoz hozzászámítani.
• Az érintettnek önállóan kell megválasztani segítőjét, aki lehet akár hozzátartozó is.
• Az anyagi források szűkös volta nem lehet indok az intézeti elhelyezésre.
• Egységes jogorvoslat eljárást kell biztosítani az állami költségvetés terhére.
• Mindezen célok eléréséhez a fogyatékosoknak és szervezeteinek a politikai döntéshozatal minden szintjén (tervezés, végrehajtás, kidolgozás, döntés) részt kell venni.

Mindezen irányelvek és határozatok Amerikában és Nyugat-Európában csak részben valósultak meg, de - többnyire központi vagy helyi kormányzati finanszírozással - a személyi segítés minden fejlett országban működő szolgáltatás. A szolgáltatás biztosítását a segített kezdeményezi a helyi hatóságnál, ahol szociális munkások segítségével bírálják el ennek jogosultságát. A nyugat-európai országok többségében nem korlátozzák a fogyatékos ember szükségleteit kielégítő szolgáltatás időtartamát, a felvállalható feladatok közül csak a szakápolási tevékenységet kötik szakképzett személy által ellátandónak.

Ugrás a lap tetejére

---

Média megjelenések

Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének "Lépések Program" riportfilm

Bice-Bóca tábor riportfilm

Ugrás a lap tetejére