EFOP-1.2.1-15-2016-00710 

„Együtt a család egységéért Békés megyében”

 

Programunk általános célja olyan tevékenységek, programok, fejlesztések megvalósítása, amelyek Békéscsaba térségében a meglévő és a leendő családokat, valamint a családok közösségeit erősítik.

Célunk, hogy a családok találkozásának és összefogásának erősítésével, a közösségek kialakításával segítsük a projektünk helyszínein, valamint annak közvetlen környezetében élő lakosság közösségtudatának, illetve szociális kohéziójának erősítését, javuljanak az itt élők szociális körülményei, programokat biztosítunk a szabadidő hasznos eltöltésére.

További célunk programunk megvalósításával, hogy preventív és problémamegoldó módon hozzájáruljunk a család társadalmi szerepének, összetartozásának megerősítéséhez, a családi kohézió növeléséhez, a családok életvezetési kompetenciáinak fejlesztéséhez, elősegítve a fiatalok családi életre való felkészülését, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét, ösztönözve a generációkon átívelő együttműködést, ugyanakkor szolgáltatásokkal segítsük a krízishelyzet megelőzését, és támogatjuk a már krízishelyzetbe került családokat.

Kiemelt céljaink „Az anyaméhtől a teljes életen át” – a jelen és jövő generáció lelki egészségének fenntartása és fejlesztése. A természetes támaszrendszer, a család és a közösségek erősítése.

Programunkkal elérni kívánt célcsoportok:

  • gyermekes szülők, beleértve a gyermekvállalás után a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó szülők,
  • 0-18 éves gyermekkel rendelkező családok Békés megyében
  • párkapcsolati, házassági és egyéb családi ügyekben tanácsadást, segítségnyújtást igénylő személyek, családok, beleértve a sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családokat, nagycsaládokat, többgenerációs családokat, kiemelt figyelmet szükséges szentelni azoknak a családoknak, akik fogyatékossággal élő gyermekkel, szülővel vagy társsal élnek együtt.

A projekt során megvalósuló tevékenységek:

Gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tanácsadás, képzések, csoportfoglalkozások lebonyolítása (pl.: szülői feladatok, életkori sajátosságoknak megfelelő nevelési módszerek, tanácsadás, szülőakadémia, fiatalok szülőkkel, illetve kortársakkal való kommunikációját segítő foglalkozások, egészséges és tudatos életmódra nevelés, életvezetési, életmódbeli és életviteli kompetenciák fejlesztése);

Sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családokat segítő programok, tanácsadás, csoportfoglalkozások, tréningek lebonyolítása (kiemelt célcsoportok: gyermeküket egyedül nevelő szülök; többgyermekes családok; mozaikcsaládok; krónikusan beteg, fogyatékossággal élő, egyéb sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok; fogyatékos emberek, mint szülők; örökbefogadó és nevelőszülők, idős családtagot gondozó családok; krízishelyzetben lévő várandósok; egyéb szempontból hátrányos helyzetű családok);

Családi közösségépítő programok szervezése (pl.: generációk közötti együttműködés, az idősebb generáció közösséget erősítő aktivizálása és integrálása a helyi közösségbe. A generációk közötti szakadékok csökkentése és a családokat összefogó közösségek és külső – nevelési, kulturális, testi és lelki egészséggel foglalkozó – szervezetekkel, intézményekkel való kapcsolatokat erősítő találkozók, rendezvények, gyermekfelügyeletet nyújtó, önkéntes alapon szerveződő megoldások megvalósítása, szívességcsere megszervezése).

A programunk megvalósításában közreműködő, együttműködő partnereink:

Békés Megyei Áldozatvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesület (Békéscsaba)

Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (Békéscsaba)

Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány

Egyensúly AE Egyesület

Meseházi Alapítvány

Nekünk Fontos A Család Egyesület

 

A projektmegvalósítás időszaka: 2017.03.01-2019.03.01.

Az elnyert támogatás összege: 40 millió forint

Támogatási intenzitás: 100%


A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete „Együtt a család egységéért Békés megyében” című pályázata keretében kiscsoportos foglalkozásokat és workshopokat szervezett a szervezettel kapcsolatban álló családok számára. A programok 2017. márciustól 2019. februárig valósultak meg, melyek az alábbiak voltak:

„A család, mint támogató rendszer” – kiscsoportos foglalkozás

„A család, mint elsődleges szocializációs színtér” – kiscsoportos foglalkozás

„A család funkciói, kommunikáció a családban” – kiscsoportos foglalkozás

„Működési zavarok a családban, a családterápia célja” – kiscsoportos foglalkozás

„Lelki egészségünk megőrzése, lelki betegségek kialakulásának megelőzése” – kiscsoportos foglalkozás

A kiscsoportos foglalkozások alkalmával egyrészt hasznos információk, elméleti anyag átadása történt, másrészt interaktívan, egyéni kérdések megválaszolásával, és egyéni problémák közös megoldásán keresztül történt a téma feldolgozása.

„Szociális ellátórendszer” – kiscsoportos foglalkozás

A foglalkozások célja, hogy a hátrányos helyzetű családok, az ép és sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők számára segítséget nyújtson a hazai szociális ellátórendszer megismerésével, és a számukra igényelhető támogatásokkal kapcsolatban. Az egyes témák úgy kerültek felépítésre, hogy lépésről lépésre megismerhető, feldolgozható legyen a nem mindig egyszerű ellátási formák felépítése, jogosultsága és igénylési folyamata.

„Gyermekgondozás, nevelés” – kiscsoportos foglalkozás

Gyermekneveléssel, a gyermekek fejlődésével, gondozásával kapcsolatos kérdésekben nyújtott segítséget a program. Előtérbe kerületek többek között a szülői feladatok, az életkori sajátosságoknak megfelelő nevelési módszerek, valamint a fogyatékossággal élő vagy eltérő fejlődésmenetű gyermekek speciális nevelési igényei.

„Lelki egészségvédelem” – workshop

A workshop célja olyan kompetenciák fejlesztése a célcsoport tagjai számára, amellyel képesek lesznek lelki egészségük kialakítására és fenntartására. Olyan segítségnyújtás a résztvevők számára, amely a jövőben a családra, mint egészre, valamint a család tagjaira pozitív hatással lesz.

„Lelki egészségvédelem a családban, prevenció a gyakorlatban, életviteli kompetenciák fejlesztése” – workshop

A workshop témája az egészséges és tudatos életmódra nevelés, életvezetési, életmódbeli és életviteli kompetenciák fejlesztése, illetve tájékoztatás nyújtása fogyatékossággal élők ellátási lehetőségeiről a célcsoport számára. A program eleme kifejezetten a fogyatékossággal élőket és családjaikat szólította meg, akik számára fontos annak megerősítése, hogy más fogyatékos számára is vannak problémái.

A foglalkozások során lehetőség volt a résztvevők egyéni jellegű kérdéseinek, problémáinak közös feldolgozására, illetve a foglalkozás végén az egyéni konzultációra is.