Fogyatékkal élők klubja
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében történt a klub megszervezése. Az első alkalommal a jelenlévő klubtagokkal ismerkedett össze a klub vezetője, Tóth Krisztina. Részt vehettek a fejlesztő iskola növendékei, segítőik és megváltozott munkaképességű felnőttek. Röviden vázolta a klub küldetését. Legfontosabb feladatuknak a szabadidő hasznos és élményszerű eltöltése, a közösséghez tartozás erősítése és a művészeti nevelés eszközeinek széleskörű felhasználása fogalmazódott meg. A kézműves tevékenységek során törekedtek a minél sokoldalúbb anyagfelhasználás és különböző technikák alkalmazására, melyek segítségével fejlődtek a szociális kapcsolatok, finommotorikus képességek. Eközben a gyermekek sikerélménnyel gazdagodtak és a segítőik, illetve a szülők érzelmi többletet kaptak.
További képek:
Esélyegyenlőségi képzés
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében az Egyesület által fenntartott intézmények vezetőinek tartottunk képzést. A képzésen megjelentek az EGYMI-nek, a Gyógypedagógiai Óvodának, a Fejlesztő iskolának, a Fogyatékosok Nappali Intézményének és a Támogató Szolgálatnak a vezetői.
Képzésen érintett témák:
Kommunikációs, készségfejlesztő workshop
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében 2020 márciusában indult a workshopunk és az egész évet felölelve öt alkalommal hirdettük meg a találkozásokat.
Feltérképezve a résztvevők körét kiemelt jelentőséget kaptak az alábbi témák:
- „Konfliktusok voltak, vannak és lesznek” -Kommunikáció fogalma, fajtái
-Konfliktuskezelés tízparancsolata:
Közlekedj okosan workshop
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében több alkalommal szerveztük meg rendezvényünket.
A helyes közlekedésre neveléssel folyamatosan foglalkoznunk kell az óvodai és fejlesztő iskolai munka során. A téma sokoldalú, komplex feldolgozása, a szemléltetés, cselekedtetés, ismétlődő gyakorlati alkalmazás segíti azon képességek fejlesztését, amelyekre a gyermekeknek szükségük van közlekedésükkor. Igyekeztünk minden alkalommal változatos, ismereteket bővítő feladatokat, játékokat összeállítani. Nappali intézményünk fiataljai is jókedvűen várták a foglalkozásokat. Könnyen bevonhatóak voltak mindenféle játékba, jól fogadták a képességeiknek megfelelő feladathelyzeteket.
Egy-egy alkalommal nem maradthatott el a zenés ráhangolódás sem a délelőttre. Készültünk mozgásos játékokkal, melybe beépítettük a kreszből is jól ismert szabályokat, képességfejlesztő feladatokkal ismertettük meg a gyerekeket, fiatalokat, kézműves tevékenységekkel tettük színesebbé a programokat.
Kallódás helyett önkéntesség felkészítő tréning fiatalok számára
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében a fiatalok, júliusban tréningen vehettek részt.
Ma már evidencia, hogy önkéntesnek lenni jó, hasznos, izgalmas, érdemes egyszer kipróbálni, aztán el lehet dönteni, hogy folytatjuk-e vagy másképp töltjük a szabadidőnket.
Tréning során alkalmazott módszerek:
- ismeretátadás, hasznos információk átadása
- személyiségfejlesztő gyakorlatok
- kommunikációt fejlesztő gyakorlatok
- szociális kompetenciák egyéni és csoportos megerősítése
Jövőkép workshop
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében fiataljaink öt alkalommal tölthettek kellemes órákat együtt. Kossuth Lajos egyik híres sora így szól: „A múlt a jövendő tükre.” A Jövőkép workshopon résztvevő fiatalokkal az első találkozás alkalmával a múlttal foglalkoztak. Egy rövid bemutatkozó kör után átbeszélték a múlt a jelen és a jövő fogalmak jelentését, továbbá ismertetésre került, hogyan fognak megvalósulni a közös találkozások, milyen témákat fognak érinteni, milyen jellegű feladatokban vehetnek részt a fiatalok. A beszélgetés indítás igen jól sikerült, hamar feloldódott minden jelenlévő Durkó Dóra előadó segítségével.
Szünidei Matiné - III.
EFOP-1.3.7-17-2017-00133 számú - Együtt az esélyegyenlőségért Békés Megyében projekt keretében a rendezvény egy énekes-zenés,- a gyermekek által kedvelt hangszerek megszólaltatásával kezdődött. Érdeklődéssel kapcsolódtak be az éneklésbe, és vették kezükbe az általuk kedvelt hangszereket. Nagy hatást gyakorolt rájuk az együtt éneklés, erősítve a közösséghez való tartozás érzését. A program folytatásaként választhattak a felajánlott tevékenységek közül. Voltak, akik az ülés után a mozgást választották, és többször végig haladva, fáradhatatlanul próbálták ki a részükre megépített akadálypályát. Észre sem vették, hogy a sok-sok észlelési, tapintási inger mely érte őket, milyen sok tapasztalásra adott lehetőséget, megtámogatva az egyensúlyi rendszerük fejlődését. A sok-sok közös tevékenykedtetés, remek lehetőség volt a kommunikációra való késztetés elősegítésére. Megélhettük ismét, hogy milyen remek feltöltődést, szabadidős tevékenységet nyújthat a nyári időszakban egy-egy matiné megrendezése.